Átszállás nélkül Shanghajba

2018-11-06 08:51:00 Kail

hírkép

Mégpedig jövő nyártól, heti négyszer.



Az üzemeltető a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern. A megállapodást a közvetlen budapesti járatról Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hozta tető alá mostani shanghaji tárgyalásain.

Kína a világ legnagyobb turistaküldő országává vált, az ötéves előrejelzések szerint pedig az Európába irányuló kínai turizmus 70 százalékkal fog bővülni, ráadásul a kínaiak a legtöbbet költő turisták. „Nagyon komoly verseny zajlik a világban, hogy mely ország, mely térség tudja a legtöbb kínai turistát magához vonzani” – nyilatkozta Szijjártó Péter sanghaji megbeszélései után a közmédiának.

Kínából Magyarországra jelenleg csak Pekingből lehet közvetlenül repülni. A Magyarországra irányuló kínai turistaforgalom így is jelentős mértékben, az idei első nyolc hónapban 14 százalékkal nőtt, és az év végéig szóló előrejelzések szerint 250 ezernél is több turista jön majd Kínából Magyarországra. Csehország esetében ez a szám meghaladja a félmilliót, a különbség oka pedig az, hogy míg Prágába három, addig Budapestre csak egy kínai városból lehet közvetlenül repülni.

Ez a helyzet azonban jelentősen javulni fog a China Eastern Sanghaj-Budapest járatával, az ugyanis nagy mértékben növeli majd a kínai turistaforgalmat Magyarország irányába, és lehetőséget teremt arra, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom is tovább nőjön.