Újra kinyit a világ legveszélyesebb útja

2017-03-30 08:22:00 Kail

hírkép

Nyáron újra megnyitják az El Caminito del Rey-t, vagyis a Király ösvényét Dél-Spanyolországban. Kedd óta már jegyeket is lehet venni a hátborzongató turistalátványosságra.



De nem árt sietni. A 7.7 kilométeres útra 10 euró a jegy, de csak limitált számút adnak ki belőle. Az elmúlt két évben 600.000 turista sétált végig a Király ösvényén, és a látogatók több, mint fele külföldi volt.

A két éve befejezett felújítás után már nem kell attól tartaniuk a turistáknak, hogy a mélybe zuhannak, de ettől függetlenül az El Caminito del Rey máig az egyik legfélelmetesebbnek tartott hegyi ösvény a világon. Málaga tartomány egyik legnagyobb nevezetessége rászolgált a hírnevére: 14 évig nem volt látogatható, miután két év alatt öten vesztették életüket rajta.

A függőösvényt eredetileg az 1900-as évek elején a közeli erőmű egykori munkásainak építették, hogy könnyebben megközelíthessék a munkahelyüket. Nevét pedig onnan kapta, hogy XIII. Alfonz spanyol király is végigment rajta, még 1921-ben.