A nő, aki teljesen elcsavarta Clooney fejét

2017-03-08 01:01:00 superadmin

hírkép

A libanoni származású, 38 éves ügyvéd, egyetemi tanár, emberi jogi aktivista 2014-ben ment hozzá a világ egyik legkedveltebb színészéhez, ami azért volt igazán nagy teljesítmény, mert úgy hírlett, hogy George Clooney megrögzött agglegény.  Az 55 esztendős, kétszeres Oscar-díjas sztár korábban sokszor mondott olyasmit, amit talán nem gondolt át alaposan. Ilyen volt például az, hogy soha nem nősül meg, és nem lesznek gyermekei.



Ehhez képest berobbant az életébe Amal Alamuddin, és a kapcsolatból esküvő lett, sőt, a gyönyörű feleség már terhes. Ikreket vár, és a boldog pár úgy tudja, hogy az egyik baba fiú, a másik lány lesz. De alakulóban van egy további projekt is: a szépséges kismama arra akarja rávenni igen vonzó férjét, hogy települjenek át az Egyesült Királyságba. Egyrészt azért, mert szeretné, ha a gyermekei Európában cseperednének fel, másrészt, amint lehet, Amal azonnal visszamenne dolgozni londoni munkahelyére. Így aztán könnyen előfordulhat, hogy a dupla gyerekszobát már Nagy-Britanniában rendezi be a sztár pár.