Alig öt évesen figyeltek fel rá

2017-04-02 01:01:00 superadmin

hírkép

Krystal Jung a már négytagú dél-koreai lányformációnak, az f(x)-nek a tagja. Krystal 2000-ben kezdte a pályafutását, azóta is egyre népszerűbb Ázsiában. Az f(x) előtt is már láthattuk reklámokban és más előadók videoklipjeiben.



A lány családja a ’80-as években költözött ki az Egyesült Államokba. 2000 elején, amikor a család vakációját éppen Dél-Koreában töltötte, az SM Entertainment ügynöksége felfigyelt rá, nővérével Jessica-val együtt. Ekkor 5 éves volt. 2009-ben csatlakozhatott a ma egyik legnépszerűbb K-pop lánycsapathoz, az f(X)-hez. Krystal egy szóló produkciót is maga mögött tudhat a 2010-es évből, ez a „Melody” című dal. Mindig van nála iPod és kézkrém. Az ideális fiú számára olyan, akivel megeggyezik a személyiségük és londoni stílusa van. Folyékonyan beszél angolul és koreaiul, de kicsit tud japánul és kínaiul is, valamint franciául is szívesen megtanulna. A dalokban énekelni szokott, viszont rappelni is nagyon jól tud. Ki nem állhatja az uborkát.