Különleges szépség

2017-07-27 01:01:00 superadmin

hírkép

Anna Hathaway szinte összetéveszthetetlen a hollywoodi hírességek között. A mosoly elbűvölő, s a nyomorultakban bebizonyította, hogy még a rövid haj is jól áll neki.



2008. novemberében ismerkedett meg Adam Shulmannal, akivel 2011. novemberében jegyezték el egymást, majd 2012. szeptember 29-én keltek egybe a kaliforniai Bis Surben, ahol zsidó, illetve római katolikus ceremóniát vettek igénybe. 2015 novemberében jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják.

Anne legismertebb szerepei Neveletlen hercegnő 1-2, Elátkozott Ella, PiROSSZka, Az Ördög Pradát visel, Rachel esküvője, valamint Csajok háborúja. Jelölték Oscar díjra és Golden Globe díjra is. 2014-ben feltűnt a Csillagok között című filmben, 2016-ban pedig az Alice Csodaországban második részében láthatjuk majd viszont.