Vörsig kell menni az európai hírű betlehemért

Új szereplők érkeztek a Szent Márton-templomba

[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-01-03 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szünet nélkül jönnek az érdeklődők Vörsre, hogy megnézzék az európai hírű betlehemet. Nemcsak azért nevezetes ez az alkotás, mert a kontinensen a legnagyobb, hanem azért is, mert minden évben megújul, változik, és mert egészen január végéig látható. A meghosszabbított nyitvatartáshoz a püspökségtől kértek engedélyt egykor a falu lakói.


Évekkel ezelőtt egy oltárt kellett lebontani a templom bal hajójában, hogy a hatalmas bibliai életképnek legyen elég helye. A kicsi, festett gipszfigurák egyidősek a vörsi betlehemmel, de olyan szép állapotban vannak még mindig, hogy szinte egyáltalán nem látszik rajtuk az eltelt 75 év. Rájuk a falu öregei vigyáznak, akik egészen addig részt vesznek a munkában, amíg az egészségi állapotuk ezt megengedi. Úgy látják viszont, hogy nincs nagyon utánpótlás, mert a helybéli fiatalokat szinte csak az alapanyagok gyűjtésére tudják rávenni.

A munka minden évben az alapot jelentő vasállvány elkészítésével kezdődik, majd a háttér kialakítása következik. Az életkép építését a legfelső ponton kezdik el, és minden mozdulatot nagyon meg kell fontolni, hiszen onnan már csak lefelé lehet haladni. Bár a történet és annak szereplői kétezer éve változatlanok, mégis mindig kitalálnak valamit a vörsiek: idén a tábortűz és a körülötte álló több kis figura jelenti az újdonságot.

Érdemes még megemlíteni, hogy Fekete István író, aki egyebek mellett a Tüskevár, a Téli berek, a Vuk és A koppányi aga testamentuma szerzője, ebbe a vörsi templomba járt szentmisére.

A betlehemet január 28-ig minden nap reggel kilenc órától délután öt óráig lehet megnézni. A belépés ingyenes.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem maradt el a februári tiszai fürdőzés
Most is megmártózott a debreceni orvos
PÉNZTÁRCA
A durvánál is durvább válság jöhet
A Fitch még pesszimistább, mint eddig volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bálnafesztivál Japánban
Tudják, de csinálják
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--