Vörösiszap - porfelhő Kolontár felett

Az új technológia miatt nyomorúságos az élet a faluban

[szorenyi.p] publikálva: 2012-05-17 20:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Nagy Lajos

Szeles időben iszonyatosan komoly porfelhő keletkezik a kolontári vörösiszap-tároló környékén. A vörös lepel betakarta Kolontárt. Az úgynevezett kiporzás a Mal Zrt. ajkai timföldgyárában történt technológiaváltás következménye, mivel a vörösiszapot már száraz állapotban helyezik el a tározókban.


Az erős szél hatására a légszennyezettségi térképeken jól látható módon Kolontár és 50-100 kilométeres környékén 2,5 szerese az egészségügyi határértéknek a szállópor koncentrációja. Ennek a valószínűsíthető oka, hogy a Mal Zrt. a 2010-es vörösiszap-katasztrófa után áttért a száraz technológiára, amelynek hatására a szél elhordja a tározókból az iszapot, így lúg és nehézfémek kerülnek a talajba.

A káros anyagok - amelyek tüdőroncsoló hatásúak és hosszú távon súlyos betegségekhez vezethetnek - állítólag ugyanolyan koncentrációban vannak Kolontár mellett, mint például a Balaton nyugati partjainál, így ez a folyamat akár a turisztikai szezonra is hatással lehet.

 

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A gátszakadást követően mintegy 300 hektár termőterületről kellett összegyűjteni a szennyezést, a kármentesítés 800 hektárt érintett.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Ismét félnek a vörösiszaptól

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--