Víz alatt épül a szupervasút Kínában

16 kilométer a tenger fenekén

[Kail] publikálva: 2018-12-13 10:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kínában zöld utat kapott az első vízalatti szupervasút. Az új szakaszon a szerelvények az óránként 250 kilométeres sebességet is elérhetik majd.


Kína tovább bővíti vasúti infrastrukturáját: az első, víz alatt is futó nagy sebességű szuperexpressz Sanghaj kikötővárosát, Ningbót köti majd össze a keleti parton található Zhoushan szigetcsoporttal.

A tervek szerint a vonal a már meglévő nagy sebességű vasúti hálózathoz fog csatlakozni, körülbelül 70 kilométeres - ebből 16 kilométeres vízalatti - szakasszal. Az így létrejövő vasútvonalon 80 perc alatt lehet majd eljutni Hangcsouból Zhoushanba, a jelenlegi 4.5 órás buszos utazás helyett. Az új pályán a szerelvények a 250 km/h-s sebességet is elérhetik majd.

A menetidő lerövidülésétől a térség gazdasági fellendülését várják, elsősorban a turizmus révén. A Zhoushan szigetcsoport ugyanis hiába van viszonylag közel Shanghajhoz, turisztikailag még felfedezetlen terület a külföldiek számára. A kormány terveiben a vasútvonal mellett - amit jövőre kezdenek el és várhatóan 2025-re fejeznek be, 3.6 milliárd dolláros költségvetésből - más beruházások is szerepelnek, hogy vonzóvá tegyék a helyszínt külföldi turisták számára is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Kínában élvezet vonatozni

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pulcsit kapnak a bántalmazott elefántok
Színpompás akció Indiában
PÉNZTÁRCA
Készpénzmentesek lesznek az iskolák
Kártyával és online a tízóraiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szombattól lezárják Thaiföldet
Az ok az új koronavírus-hullám
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--