Vírusfelárat vezetett be egy magyar iroda

A korábban meghirdetett árak nem tarthatóak

[Ujvári] publikálva: 2020-05-17 11:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A 2020-as nyaralások, a koronavírus-járvány következtében nem az előre eltervezett módon alakulnak. A legtöbben, ahogyan a szakértők is megjósolták, belföldi nyaraláson gondolkoznak, vagy ha külföld, akkor is autóval megközelíthető helyekre utaznának.


Ugyanakkor az utazási irodák bíznak abban, hogy a nyári szezon során sem maradnak megfelelő utaslétszám nélkül. A Grand Tours a 2020-as nyaralószezon kapcsán előre jelezte, hogy egységesen 10%-ot emel az árain, amit, szóhasználatukkal élve: "vírusfelárnak" neveznek. Ez nem a már korábban lefoglalt, és fenntartott utakra értendő, azok esetében garantálják a korábbi, katalógus árat. Az emelés a június 1-től foglalt utakra vonatkozik.

,,A lemondott utakat értékegyeztetéssel át lehet foglalni katalógus ár szerint, díjmentesen más dátumra, vagy visszafizetjük 100 %-ban. Bizonytalanság esetén, tudunk utazási utalványt adni, ami 2021. március 31-ig beváltható. Természetesen korábbi álláspontunkhoz hűen, aki utalványt kér és még az idén beváltja az idei szezonra, az katalógus áron válthatja be" - írja az ügyvezető, Nagy Sándor tájékoztatásul.

Annak indoklásaként, hogy az előre meghirdetett árkalkulációba, miért nem férnek már bele, ott találjuk az euró árfolyamának emelkedését, a szállások árának beszerzési költségét, a buszköltség emelkedését, és még a rizikófaktorral is kalkulálnak, ami a megfelelő utaslétszámra vonatkozik.

Hangsúlyozták még, hogy utazást csak abban az esetben fognak indítani, ha minden jogi feltétel – határok nyitása, szállásadók tevékenységi engedélye – és az egészségügyi helyzet az általuk érintett területeken rendben van, és a külügyminisztérium utazásra nem ajánlott listáján nincs rajta az adott ország. Úgy tervezik, ha az első turnus elindul, onnantól folyamatos lesz az utaztatás.

Ami biztos, hogy az utazásra alkalmas indulási időpontok szempontjából, a május, és még a június is kérdéses, ezért az összes június 2-án és 6-án induló nyaraló turnusaikat (legyen az spanyol, görög, török), valamint az összes júniusban induló olasz Sperlongai utukat lemondják. Várakozásuk szerint, június végén, júliusban már megindulhat a szezon.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Budapestre érkezett a Tesla
Új bemutatóterem és próbavezetés
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az ország, ahol pamuttal fizetnek
Nem mesebeli királyság, nagyon is létező ország
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--