Védett lesz a bakonyi vasútvonal

A nosztalgiaszerelvény mozdonya elromlott

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-27 19:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nemzeti vagyonról szóló törvény módosításával védett állami tulajdonná nyilvánítják a Győrt Veszprémmel összekötő vasútvonalat, valamint a szintén műemléki védettséget élvező Kisirtás-Nagyirtás erdei vasútvonalat magában foglaló Nagyirtás-Nagybörzsöny vasútvonalat - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy ünnepségen. Az emlékvonat mozdonya azonban elromlott, így 144 percet késett a szerelvény.


A vasútvonal azért lesz védett nemzeti tulajdon, hogy a jövőben egyetlen kormánynak se jusson eszébe elhanyagolni vagy akár megszüntetni - tette hozzá. A több mint 70 kilométeres pályaszakaszra vonatkozó törvénymódosítás már nyárra hatályba léphet. Hangsúlyozta, hogy a Bakonyvasút "mindannyiunk kincse", amely több mint száz éve nemzedékről nemzedékre hagyományozódik. Hasonlóan fokozott védettséget élvez a Karcag-Tiszafüred közötti vasútvonal - jegyezte meg.

Navracsics Tibor elmondta, hogy az ország egyik legszebb és leghasznosabb vasútvonalának megmaradásáért évek óta küzdenek. A Győr és Veszprém közötti közút fejlesztése helyett - amely útszakasz túl veszélyes a bővítéshez - a két megyeszékhely közötti vasútvonalat kell fejleszteni, és a végleges koncepciók elfogadásáig a törvénymódosítással látják biztosítottnak a Bakonyvasút jövőjét.

Bödecs Barnabás, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség elnöke emlékeztetett, hogy az Európában is ritkaságnak számító hegyi vasúti szakasz viaduktja és alagútja páratlan kulturális és ipartörténeti műemlék, a Veszprém és Bakonyszentlászló közötti bakonyi vasútvonalat 2011 augusztus végén műemlékké nyilvánították.

Az ünnepségen a szervezet több pontból álló fejlesztési javaslatot nyújtott át a kormány képviselőinek. A Bakonyvasút eredetileg Zircre tervezett ünnepségét azért kellett végül a Győr-Moson-Sopron megyei Bakonyszentlászlón megtartani, mert a nosztalgiavonat váratlanul meghibásodott, és ezért 144 percet késett.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Mozdonyon él a dicsőség

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Három bank után leáll az OTP
Ármeneti szünet jön a vásárlásokban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A biztonság az egyik vonzerő
De sok más oka is van a budapesti sikernek
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--