Választási lehetőséget kapnak az oroszok

A hazai és a külföldi vakcina is hozzáférhető lesz

[Ujvári] publikálva: 2020-09-02 15:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az oroszok hazai és külföldi Covid-19 elleni vakcinával is beolttathatják majd magukat - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter szerdán az NTV televíziónak.


"Az embereknek meg kell adni a választás lehetőségét. És itt senki sem fog senkire nyomást gyakorolni, hogy milyen védőoltást csináltasson" - nyilatkozott a tárcavezető.

Fontosnak nevezete ugyanakkor, hogy az orosz vakcina versenyképes legyen, és közölte: 27 ország jelentette be igényét arra, hogy kipróbálhassa a kereskedelmi megrendelést megelőzően. Közölte, hogy több helyre kétezer dózisig terjedő mennyiségben már szállítottak belőle.

Manturov szerint Oroszország az év végéig havi másfél millió adagra tervezi felfuttatni a termelést, amit a későbbiekben tovább bővíthetnek. A Szputnyik V oltóanyagot a Binnopharm, a Generium és az R-Pharm gyógyszergyár állítja majd elő.

Az első orosz vakcina klinikai tesztelésének "posztregisztrációs" (harmadik) szakasza hivatalosan szombaton kezdődik meg, de szerdai jelentések szerint Vlagyimir Zsirinovszkij, a jobboldali politikát követő Oroszország Liberális Demokrata Pártja nevű parlamenti párt vezetője önkéntesi minőségben beoltatta magát.

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4952-vel 1 005 000-re emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint.

A napi növekmény immár 18. napja nem haladja meg az ötezer főt, de nem is süllyed jelentősen ezen szint alá. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 24,2 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 075 650), Brazília (3 950 931) és India (3 769 523) után.

Az aktív esetek száma 627-tel 166 417-re csökkent. A halálozások száma 115-tel 17 414-re, a felépüléseké pedig 5464-gyel 821 169-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 37,1 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 275 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 210 700 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A The Moscow Times hírportál szerint Lengyelország és Görögország kedden a két hét múlva meghozandó újabb döntésig megszűntette az orosz állampolgárok beutazására vonatkozó tilalmat. Az utóbbi oroszágba azonban hetente csak ötszázan utazhatnak be Oroszországból.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Soha sem kell leszállnia
Bemutatkozott az új napelemes repülőgép
PÉNZTÁRCA
Van ötös a lottón
Valaki megütötte a főnyereményt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A felfedező benned van
Novemberben is lesz Járatlan Utakon
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--