Ezúttal Szatmárnémetiben
[Kail] publikálva: 2017-09-02 08:46:00 | Nyomtatás
A magyar kormány támogatásával három új óvodát építenek, illetve újítanak fel a magyar református közösség számára Szatmárnémetiben.
A város Szamosnegyedében fekvő Árva Bethlen Kata Református Óvoda és Napközi új épületének pénteki alapkőletételi ünnepségén Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa beszédében elmondta, a kabinet a 17 milliárd forint értékű óvodafejlesztési program keretében több mint 65 óvodát szeretne felépíteni a Kárpát-medence magyarlakta területein. A reformáció 500. évfordulója alkalmából, a Szatmári Református Egyházmegye által szervezett programsorozat keretében megtartott ünnepségen Grezsa István kifejtette: a református "őseink" a mohácsi tragédia utáni teljes kilátástalanságban nemcsak az egyházat és a hitet újították meg, hanem megőrizték a jövőnek a magyar nemzetet is. Amit ma teszünk, az végső soron mindig a jövőről szól - figyelmeztette hallgatóságát a kormánybiztos, megemlítve, ennek az óvodának a névadója a református hit védelmezőjeként és a magyar kultúra mecénásaként írta bele a nevét a kultúra nagykönyvébe.
A mostani ünnepség egy gyakorlati megvalósulása annak a nemzetegyesítő politikának, amelyet Magyarország kormánya immár nyolc évvel ezelőtt elkezdett - hangsúlyozta a kormánybiztos. Úgy fogalmazott, "semmi sem akadályoz meg bennünket abban, hogy ne egyesítsük határokon felülemelkedve a világon élő és világnemzetté vált 15 milliós magyarságot". Szatmárnémetiben működő öt református egyházközség közül most három, a szamosnegyedi, a németi és a szatmár-külteleki kap teljes értékű óvodát a nagyságrendileg 2 millió euró támogatás segítségével. A 2000-ben felavatott Árva Bethlen Kata Református Óvoda eddig úgynevezett rövid programú intézményként működött, a 2018 szeptemberére, körülbelül 70 millió forintos beruházással elkészülő új óvodaépülettel pedig már a délutáni időszakban, napközis rendszerben is fogadhatja a gyerekeket az intézmény.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás