Több mint 10 ezren szavaztak az Együtthatóra

Megemelt összeget kaptak a nyertesek

[superadmin] publikálva: 2011-12-14 17:45:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az OTP Bank 5 millió forint helyett 7 millió forintra emelte a pénzjutalmak összegét. Így végül három szervezet részesült 3-3 millió, valamint 1 millió forintos támogatásban.


Szoros versenyben az autizmussal élők társadalmi el- és befogadását célozó Aut Pont Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány - Különleges napok - együtt az autista gyermekekkel a közös mindennapokért című programsorozata, valamint a Kortárs Építészeti Központ Alapítvány Budapest100 elnevezésű, a százéves fővárosi házak köré szervezett közösségépítő projektje egyenként 3 millió forintos támogatásban részesül. Emellett a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület a néphagyományokat őrző közösségek összefogásával rendezendő Táncházak napjának megrendezése 1 millió forintos díjat nyert.

Az OTP Bank Együttható pályázatán 120 civil szervezet, alapítvány, egyesület indult, közülük a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány választotta ki azt a harmincat amelyek a pénzintézet facebook oldalán található Együttható alkalmazásban mutathatták be önmagukat és programjukat, és gyűjthettek szavazatokat az oldal követőitől két héten át. A szavazás december 12-én zárult, több mint 13 ezren telepítették az alkalmazást, és tízezernél is többen szavaztak valamelyik szervezetre. A többség egyetlen programot választott, ám néhányan több projektet is érdemesnek tartottak a támogatásra, így összesen mintegy 11 ezer voks érkezett. A verseny mindvégig szoros volt: az első és az ötödik legtöbb szavazatot kapott szervezet között mindössze 116 voks volt a különbség. A döntőben fél óra alatt kellett meggyőzni a zsűrit a program értékeiről.

A döntőbe az öt legjobb eredményt elérő szervezet került ? ezek a programok kapták az összes szavazat több mint felét, mindannyian egyenként is ezret meghaladó szavazatot.

A zsűriben Gerencsér Balázs, a NIOK vezetője, Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója mellett olyan ismert és elismert személyiségek kaptak helyet, mint Szalóki Ági énekes, illetve Till Attila műsorvezető. Az OTP Bank Együttható pályázata két hét alatt több mint tízezer embert mozgatott meg, több mint hatszázan jelentkeztek önkéntes munkára a közösségi oldalon szereplő harminc program valamelyikébe.

?Az Együttható jelentős eredményének tartom, hogy sikerült felhívni a figyelmet a a társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség jelentőségére. Külön öröm, hogy az elmúlt két hét alatt több mint 630-an jelentkeztek önkéntes munkára az oldalunkon bemutatkozó 30 program valamelyikébe. Ez önmagában is hihetetlen eredmény és jól szemlélteti, hogy milyen sok segítőkész, a jó ügyekre fogékony ember él ma Magyarországon. Hihetetlenül nehéz volt a döntés, ezért határoztunk úgy, hogy az eredetileg tervezett 5 millió forintról 7 millió forintra emeltük a pénzjutalmak összegét, amelyet három szervezet között osztunk szét -  mondta a díjak átadása kapcsán Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója.

A további két döntős szervezet - Lelemény Képességfejlesztő Alapítvány és Az emberség erejével - Cum Virtute Humanitas Alapítvány -  az Origo jóvoltából bannerkampányt indíthat, valamint kisfilmet készítenek a munkájukról, a TV2 pedig valamennyi különdíjas szervezet számára bemutatkozási lehetőséget biztosít a műsoraiban, ezzel is minél szélesebb rétegek figyelmét ráirányítva munkájuk fontosságára.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Atomot kapunk az oroszoktól
Szerződés Paks bővítéséről
PÉNZTÁRCA
Mégis lehet dugódíj a fővárosban
Tarlós István 2-3 év haladékról beszélt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Líbia a rómaiak kedvelt helye volt
A polgárháború után még kérdéses az utazás
RECIKLI
Vécébe kerül az olimpiai uszoda vize
Öt újítás a zöld olimpiáért

Itt jártunk: Ciprus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

2. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

3. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

4. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

5. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

6. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

7. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

8. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

9. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

10. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

Műsoraink
2018.07.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz
2018.07.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Görögország
2018.07.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz ism.
Közösség
Nap lánya

A nigériai modell nyerte a szépségversenyt

Szófelhő / Archív
--