Tilos az utcán enni és inni Róma központjában

Rendelet a „fapados“ turisták ellen

[j.protic] publikálva: 2012-10-03 15:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Huszonöttől ötszáz euróig terjedő összeggel bírságolják meg a Róma történelmi városközpontjában az utcán pihenő vagy étkező személyeket a főpolgármester rendelete értelmében.


Az utcai szendvicsevés ellen harcol Gianni Alemanno - kommentálta az olasz főváros főpolgármesterének intézkedését a La Repubblica római napilap.

Az újság szerint naponta tízezreket lehet megbírságolni, hiszen a Róma műemlékeit látogató olasz és külföldi turisták Bernini barokk szökőkútjainak peremén, a Spanyol-lépcső fokain, a Navona tér padjain és a Forum Romanum romjain pihennek meg. Itt isznak vizet vagy üdítőt, itt fogyasztják el otthonról hozott vagy az utcán vásárolt szendvicset.

A római kereskedők elsőként mondtak igent a "fapados turisták nevelésére". Alemanno döntését üdvözölte Viviana Di Capua, a Róma központjában élők egyesületének vezetője, aki szerint elfogadhatatlan volt, hogy az UNESCO által védett római centrumban "leginkább kirándulókra emlékeztető tömeg táborozzon le".

"Rómában a turisták gyakran érzik úgy, hogy azt csinálhatnak, amit akarnak. Úgy viselkednek, ahogyan Párizsban vagy Berlinben sohasem tennék" - hangoztatta Di Capua.

Alemanno "látványos, de teljesen felesleges" rendelkezése ellen a Radikális Párt és az Olasz Zöldek képviselői tüntetőleg hatalmas szendvicset fogyasztottak el a Pantheon előtti téren. A rendőrség jegyzőkönyvet vett fel.

Az olasz sajtó arra emlékeztetett, hogy a velencei Szent Márk téren se lehet enni és inni. Hostessek szólítják fel az embereket, hogy máshol pihenjenek meg. Firenzében a dóm lépcsőin pihenő turisták elmozdítása a közlekedési rendőrök feladata. Bolognában egyenruhás és civilbe öltözött rendőrök biztosítják, hogy a turisták megfelelően viselkedjenek. A dél-olaszországi Bari városközpontjában is betiltották az utcai evést-ivást.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A pornónagyi nem nyugszik!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tömeges fajpusztulás előtt áll a világ
Az őserdők kivágása okozza a gondokat
PÉNZTÁRCA
Rossz üzlet fociklubba fektetni
Hatalmas bukás lehet egy profi egyesület
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így választunk mi, magyarok
Mi fontos, amikor eldöntjük, hova utazunk?
RECIKLI
Dániában betiltották a házak gázfűtését
A rendelet az újépítésűekre vonatkozik

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

2. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

3. Zaklatás miatt vonult vissza a ketrecharcos?

Irány a whiskey-biznisz

4. Szexjelenetek élőben, kukkolóktól

Kémkamerák szállodákban, show a neten

5. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

6. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

7. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

8. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

9. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

10. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

Műsoraink
2019.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások 1.
2019.04.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások 2.
2019.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A YouTube latin királynője

Szófelhő / Archív
--