Szex csak a házasság után

Miranda Kerr türelemmel várt élete szerelmére

[superadmin] publikálva: 2017-06-13 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem kisebb lapnak, mint a londoni The Times-nak nyilatkozta még az év elején Miranda Kerr, hogy bár legújabb szerelmét már 2015 nyara óta ismeri, a szexre egyelőre mindkettőjüknek várni kell.


A 25 éves milliárdos Evan Spiegel, aki a Snapchat alapító tulajdonosa, állítólag nagyon komolyan veszi a hagyományokat, és a 34 éves szépségnek ehhez kell alkalmazkodnia. De a nehezén már túl is vannak, mert az esküvő néhány hete megköttetett.

A Victorias Secret egykori modelljét 2016 júniusában kérte meg a párja, majd pontosan rá egy évre -nagy titokban - keltek egybe, és a jelek szerint sem a szokatlanul hosszú önmegtartóztatás, sem a szokatlan korkülönbség nem ártott meg a kapcsolatnak. Miranda első férje, a sok női szívet megdobogtató Orlando Bloom nem volt ilyen szigorú, mert nem telt el kilenc hónap a 2010-es esküvőjük, majd a gyermekük születése között. Miranda Kerr-ről érdemes tudni, hogy Ausztráliában cseperedett, és már tizenhárom éves korában fotómodellként dolgozott. Gyakorló buddhista, a szoka gakkai szekta híve, naponta 20 percet tölt jógával és meditációval, ezen kívül spirituális könyveket is olvas. Talán ezekkel is magyarázható kislányos bája, és múlni nem akaró szépsége.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Vadóc énekesnő

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Állatvédőnek állt az NBA-sztár
Pandaláz Kínában, szeretnék visszavadítani az állatokat
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Koltai titkos szigete
Koltai Róbert kedvenc terasza
RECIKLI
Benzintartály volt az ülés alatt
Kelendő az ukrán benzin

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztria
2020.07.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Németország
2020.07.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztria ism.
Közösség
Nap lánya

Mint egy hurrikán

Szófelhő / Archív
--