Szeretet Forradalma a Sziget Nagyszínpadon

Környezetvédelem, emberi jogok, egyenjogúság

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-07-18 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán a Love Revolution Special program nemzetközi előadói. Minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal találkozhatunk, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet.


Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán a Love Revolution Special program nemzetközi előadói. Minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal találkozhatunk, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet.

A szeretet forradalma egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés – írták a Sziget szervezői a 2017-ben megfogalmazott Love Revolution kiáltványban, mely a Sziget, kezdetek óta képviselt értékeit foglalja össze. A szeretet forradalma szellemisége a fesztivál számos programjában tetten érhető, így a Nagyszínpadon is, ahol két koncert közti átállásban a világ számos pontjáról érkező előadó hívja fel a körülöttünk lévő legégetőbb problémákra a figyelmet.

A Love Revolution Special idei programsorozat keretében több, mint 20 ország közönségének meghódítása után a Szigetre érkezik a fiatal ukrán akrobata, Dima Malakhov. Előadása a Make Art Not War – közösen Ukrajnáért címet kapta, hiszen a fiatal művész nyers energiájával és lélegzetelállító trükkjeivel szeretné felhívni a figyelmet a béke fontosságára, és arra, hogy az egyensúly kiemelten fontos az élet minden területén, földön és levegőben egyaránt.

Érkezik a Szigetre továbbá JJ Bola kongói születésű, Londonban nevelkedett író, költő, az UNHCR (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosa) jószolgálati nagykövete. Munkáit több nyelvre is lefordították, kampányaival a menekültek helyzetére és problémáira, valamint a kongói politikai konfliktusra igyekszik felhívni a figyelmet. Szenvedélyesen próbálja elérni, hogy az embereknek legyen bátorságuk megváltoztatni és jobbá tenni az életüket.

A nemzetközi szinten működő Superar program a magas művészi színvonalú, közös zenélés eszközein keresztül inspirálja a programban résztvevő gyermekeket, különös tekintettel azokra, akik helyzetükből adódóan nem jutnak hasonló lehetőségekhez. A mindennapos alkotás öröme, a közös munka és a közös siker megerősítő élménye pótolhatatlan, mely a programban résztvevő gyermekeket és fiatalokat hozzásegíti személyes és társadalmi korlátaik legyőzéséhez, egyéniségük kibontakoztatásához, az élet egyéb területein való sikerességükhöz. A Superar Gyerekkórust a Sziget évek óta támogatja, előadásukat augusztus 12-én hallhatjuk a Nagyszínpadon.

A Japánból érkező Body Carnival csapata a hip-hop 50. évfordulóját ünnepli és annak legfőbb üzenetét: egymás elfogadásának fontosságát. A Body Carnival a világ egyik legismertebb breaktánc-formációja, számos világverseny nyertese. Miközben rendkívül aktívak a breaktánc nemzetközi színterén, kiemelt szerepet játszanak az új generációk és helyi közösségek fejlesztésében is.

A Joshua Beamish Dance Natural Tendencies című előadása a homofóbia ellen áll ki, és hirdeti, hogy minden szerelem egyenlő. A kanadai kortársbalett-táncos és koreográfus, Joshua Beamish külön a Szigetre készíti ezt a koreográfiáját, mellyel szeretné felhívni a fesztiválozók figyelmét arra, hogy egy ember nem az alapján jó vagy rossz, hogy kit szeret. Mint köztudott, a Sziget évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy fellépjen a homofóbia minden formája ellen.

A Sziget utolsó napjára érkezik Tori Tsui, hongkongi születésű klímaaktivista és író, aki a mentális egészség és a klímaváltozás közti kapcsolatot vizsgálja, valamint Vanessa Nakate , ugandai klímaaktivista, az UNICEF jószolgálati nagykövete, aki Uganda első fiatal klímasztrájkolójaként megalapította a Rise Up Movement-et, egy mozgalmat, mely a fiatalok klímaügyi törekvéseit képviseli Afrika-szerte. Közösen igyekeznek felhívni a figyelmet mindazokra a lépésekre, melyeket egy igazságosabb és fenntarthatóbb jövő érdekében tehetünk.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kihalóban Ausztrália jelképállata
Szól a vészharang a koalákért
PÉNZTÁRCA
Dráma lesz a tőzsdén a puccskísérlet után
Véres katonai puccsot vertek le Törökországban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--