Szegény Puskás Ferenc

Teljesen bizonytalan a Népstadion sorsa

[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-24 09:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hiába játszották már le a Puskás Ferenc Stadion átépítés előtti búcsúmérkőzését, úgy tűnik, mégsem épül újra az ország legnagyobb stadionja - írta a Világgazdaság. A lapnak Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos azt mondta: még nincs döntés a Puskás Stadionról.


Hozzátette, hogy bár a végső szó kimondása nem az ő hatásköre, a beruházás túl drága, ezért érdemes lehet két kisebb, modern stadionnal segíteni a magyar futballt; ez a ferencvárosi és a debreceni aréna lenne.

A kormánybiztos feladatkörébe tartozik minden olyan nagyberuházás, ami a főváros területén valósulhat meg, ám a tulajdonos az állam. Három ilyen projekt van: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 20 milliárdos beruházása, a Ferencváros új stadionjának megépítése 10-12 milliárdért és Gödör-beruházás befejezése.

A ferencvárosi stadion jelenleg magántulajdonban van, s az állam tárgyal arról, hogy visszavásárolhassa, Fürjes Balázs szerint „egy fillérrel sem többért, mint amennyibe került”. A megállapodás után két évbe telhet, hogy a Ferencváros új stadiont kapjon állami pénzből - írta a Világgazdaság.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Online derű ismét

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Majdnem megfulladt a jegesmedve
Csaknem 700 kilométert úszott a jeges tengerben
PÉNZTÁRCA
Kína bevonult Tadzsikisztánba
Adósság fejében adtak át ideiglenesen területeket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Micimackó kitalált egy sportot
Világbajnokság botúsztatásból
RECIKLI
Ezek szemét dolgok
Hulladékcsökkentési hét kezdődik

Itt jártunk: Isztria és Dalmácia

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

2. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

3. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

4. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

5. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

6. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

7. Később kezdik ma a szexet

De miért?

8. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

9. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

10. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

Műsoraink
2019.08.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I.
2019.08.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia II.
2019.08.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I. ism.
Közösség
Nap lánya

Bájos olasz csábító

Szófelhő / Archív
--