Szájba rakott finomság

Üzbegisztán most akkor messze van?

[szorenyi.p] publikálva: 2012-03-23 04:43:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Üzbegisztánba utazott ezúttal a Világszám. A műsorvezető Kiss Róbert Richard vegyes érzésekkel készülődött. Édesapja története jutott eszébe. Egy ázsiai országról, ahol a szocializmusban is első volt a vendégszeretet.


Apámék gépe Moszkvából indult Taskenbe. A homok már a reptér környékén is kavargott. Kősivatag, lepusztult házak, kihalt vidék. A fővárostól száz kilométerre volt a raktár, ide három-négy órán át tartott a vonatozás. A hatalmas puszta fölött vadászmadarak keringtek. Az állomásokon mindig a férfiak szálltak föl először a vonatra, a lefátyolozott, feketébe öltözött nők engedelmesen követték urukat.



Világszám minden pénteken 18.30-kor és szombaton 10 órakor az Inforádióban.



A város szállodájában nagyon ügyeltek a rendre. Mivel ez előkelő helynek számított, csak apámék mehettek fel, pontos regisztráció után, a helyi kísérőknek a földszinten kellett várniuk. Persze luxus ide vagy oda, a mosdó és a vécé azért közös volt, egy toalett jutott az egész emeletnek.

Minden nehézséget, sivárságot és viszontagságot feledtetett azonban az üzbégek vendégszeretete. Szinte minden eseménynél, a repülőtérre érkezéskor, vagy a vonat indulása előtt, jutott idő egy apró kis ünneplésre, amikor a helybeliek köszöntötték a vendégeket, és elővették a ceremóniák nélkülözhetetlen kellékét, a vodkás üveget. A muszlim vallásúak persze csak teát ittak, de érdekes, hogy közülük is sokan tartottak otthon vodkát, nyilván rengeteg volt a vendég.

Este apámékat az a megtiszteltetés érte, hogy a helyi állomásfőnök vendégei lehettek. Nem csoda, hiszen a magyar delegáció magyar vasúti kocsikat helyezett üzembe. A keleti illatú szobában ott volt a család összes férfi tagja, a nők természetesen nem lehettek jelen. A legöregebb családtag ült az asztalfőnél, és ő kezdte el mindig az étkezést. A főétel a kuszkusz, vagyis a rizses hús volt, bárányhúsdarabokkal. Az utolsó falatokat a család legöregebb tagja kézzel gyúrta össze. Két ujjával belenyúlt a tepsibe, megkavargatta a rizst és a húst, apró golyócskákat formált, majd maga helyezte be a finomságot a vendégek szájába. Apám ránézett a derék üzbég körmeire, és kicsit megborzongott, de ekkora megtiszteltetést lehetetlen volt visszautasítani. Meghatódott arccal elfogyasztotta hát az utolsó falatot, majd gyorsan leöblítette egy kupica vodkával. Ezután már csak egymás kölcsönös méltatása maradt hátra, és vissza kellett indulni a szállodába. Másnap ugyanis még egy sereg izgalmas program várta apámékat, például megtekinthették az új technológiával készült remek realista stílusú blokkházakat.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Smart City az északi sarkkörön túl
Finnországban épül az intelligens város
PÉNZTÁRCA
Bevezetik az ingyenélőadót
Egy európai tekintélyelvű állam példája
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Le Prince Maurice
Dodó a paradicsomban
RECIKLI
Szemét támadja Pekinget
18 ezer tonna szemét a kínai fővárosban

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztria
2020.07.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Németország
2020.07.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztria ism.
Közösség
Nap pasija

A világszép betörő

Szófelhő / Archív
--