Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

[Kail] publikálva: 2019-02-18 14:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A 800 méteres síkfutás kétszeres olimpiai bajnoknője bíróság előtt támadta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek azt a döntését, mely a megengedett tesztoszteron-szintet a korábbi felére csökkenti a női versenyeken. Ugyanígy akar eljárni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is. Ettől függhet tehát Caster Semenya szereplése a 2020-as tokiói olimpián.


Ha ugyanis a dél-afrikai olimpiai bajnoknőt arra kényszerítik, hogy radikálisan csökkentse a tesztoszteron- szintjét, akkor a teljesítménye jelentős mértékben visszaesne. Gyakorlatilag minden esélyét elvesztené annak, hogy komoly versenyen indulhasson. Caster Semenya ugyanis  hiperandrogenizmussal küzd, ami éppen a férfihormonok aktivitását növeli a szervezetében.

Mind a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, mind pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arra hivatkozik, hogy a csökkentés nem érinti a női nem 99%-át. Caster Semenya nyilvánvalóan az 1%-hoz tartozik. Lehet-e őt emiatt diszkriminálni? Nem jelent ez számára jogtalan előnyt a női versenyek során? Erről kell döntenie a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnak, amely tisztában van vele, hogy a ma kezdődött perben hozott döntése precedens értékű lehet arról, hogy ki indulhat női versenyen és ki nem.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
Ez kell ahhoz, hogy zöldíthesse otthonát
Mit kell tudni a Zöld Otthon Program hitelfeltételeiről?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nézze meg, milyen szálloda épül Debrecenben!
Látványterveken a Nagyerdő új büszkesége
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--