Sikeres magyarok Hollywoodból

A sztárok városa Debrecenben vendégeskedett

[V.J.] publikálva: 2017-01-22 12:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bokor Balázs, Szipál Péter, Vida Virág, Mátsik György és Bunyik Béla.

Magyar Hollywood Tanács a magyar származású, az amerikai filmiparban nagy sikereket elért magyarokkal ismerteti meg az érdeklődőket. Most Debrecenben jártak...


A Bokor Balázs nagykövet által alapított szervezet elsősorban a hozzájuk kötődő városokba látogat el kirándulásain, de missziójának része az is, hogy más települések érdeklődő közönségének is bemutassa a várhatóan hamarosan hungarikummá váló magyar filmes művészetet. A túra mostani állomása Debrecenben volt, a civis városnak is van kitüntetettje – a város szülötte, Perlaki Tamás, a 2009-ben az Amerikai Filmakadémiától filmes technikai Oscar díjat kapott Colorfront egyik vezetője.

A hangulatos program helyszíne a nagyerdei Víztorony felújított épülete volt.

Az est házigazdája a 10 éve Kaliforniában élő, szintén debreceni születésű Vida Virág volt. Ő több magyar magazint tudósít a Los Angeles-i eseményekről, így az Oscar-díj átadásáról és a Magyar Filmhétről is. Cikkei, riportjai többek közt a Marie Claire, az InStyle és a Hello magazinokban olvashatók.

Bokor Balázs elmesélte a 35 magyar Oscar-díj és a 24 Hollywood Boulevard-i magyar csillag történetét. Beszélt a többi közt a Drakulát alakító Lugosi Béláról és a Harry Houdiniről, akinek életét a közelmúltban megnyílt budapesti múzeum mutatja be.

Szintén az est vendége volt Bunyik Béla, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál alapító igazgatója. A beszélgetés során kiderült, hogy bár “csak” a 17. fesztiválra kerül sor idén ősszel, a magyar filmekkel való kapcsolata korábbi.1982-ben vette meg az első magyar filmcsomagot és azóta is missziójának tekinti a hazai filmek népszerűsítését az amerikai piacon. Megemlítette, hogy az idén lesz 25 éves egyik kedvenc filmje, a “Sose halunk meg” és a 17. fesztiválon, november 10-16 között erről méltóképpen megemlékeznek.

A közelmúltban elhunyt Szipál Márton, legendás hollywoodi fotós fia, Szipál Péter szintén főleg amerikai sztárokat fotózott, mielőtt néhány éve visszatelepült Magyarországra. Életéről, munkáiról mesélt, miközben képeit csodálhatták a vendégek.

Az Amerikai Magyar Napló főszerkesztője, Mátsik György volt a harmadik vendég. A 8 éve indult “kulturális kéthetilap” az amerikai magyarság életét mutatja be, de szerepelnek benne magyarországi hírek és irodalmi alkotások is.

Az izgalmas programot a debreceni Zenetheátrum művészeinek, Csáki Szabolcsnak és fiának, Csáki Benedeknek két énekszáma zárta.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Úgy láthatja New Yorkot, mint még soha
Kilátóterasz épül Manhattan fölött
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztria
2020.07.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Németország
2020.07.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztria ism.
Közösség
Nap pasija

A világszép betörő

Szófelhő / Archív
--