Robotok harcoltak az O.K. Központban

O.K. LEGO Szumó Bajnokság

[superadmin] publikálva: 2014-05-20 11:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Május 17-én az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központjában zajlott az O.K. LEGO Szumó Bajnokság, ahol 14 csapat mérte össze tudását. A versenyt a LEGO Toronyépítési Világrekord kísérlete kapcsán rendezték meg, melynek a budapesti Szent István tér ad helyet május 21-25. között. A tehetséges és a mérnöki tudományok, valamint a programozás iránt fokozottan érdeklődő diákok számára most itt volt az alkalom, hogy tudásukat, kreativitásukat megmutassák egy izgalmasan szórakoztató verseny keretein belül.


A Szumó az elmúlt évek során a robotikával foglalkozók érdeklődését is felkeltette és ma már a LEGO robotokra megvalósított változatát a világ minden pontján szeretik és űzik. A LEGO Csoport még 1998-ban forradalmasította a népszerű oktató robotok világát egy úttörő elgondoláson alapuló termékkel, melynek lényege az RCX volt, az intelligens LEGO Tégla, mely lehetővé tette a használóknak, hogy ne csak építsék, hanem programozzák és mozgassák is a robotokat. A kezdetek óta a LEGO MINDSTORMS iskolai verziója már több ezer diáknak segített megérteni a tudomány, a technológia, a mérnöki fogalmak valamint a matematika rejtelmeit.

 

"Örömmel adtunk helyszínt az eseménynek az O.K. Központban, ahol a megnyitás óta már közel 15 ezer diák fordult meg és próbálta ki ingyenes képzéseinket. A játékosság és a kreativitás a mi oktatási módszerünknek is fontos eleme, hiszen tréningjeink során arra törekszünk, hogy az érdeklődő diákok számára a pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismeretek minél könnyedebb, befogadhatóbb formában kerüljenek átadásra. A LEGO  nemrég Magyarországon, Nyíregyházán indította el új gyárát, az O.K. Központ pedig szintén itt nyitotta meg első vidéki irodáját, így reméljük, a közös munka a jövőben itt is folytatódhat.”– mondta Gróf Henrik Balázs, Az OTP Fáy András Alapítvány szakmai vezetője.

Az O.K. LEGO Szumó Bajnokságon az első helyezést a debreceni Huszár Gál Gimnázium HG Team csapat nyerte, őket követte a kecskeméti KEMU Gáspár András Szakközépiskola G.A.K. csapata, harmadik helyen pedig a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium IQ NUQ csapata végzett.

Aki szeretne közelebbről is megismerkedni a LEGO robotokkal, látogasson el május 21-25. között a budapesti Szent István Bazilika előtti térre, ahol az O.K. Központ LEGO mester építőakadémiával és LEGO Gyorsasági Építőversennyel várja az érdeklődőket!

A Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontjáról

Az O.K. Központ ingyenes tréningei során olyan pénzügyi és gazdasági ismereteket ad át a fiataloknak, amelyek segítségével a jövőben tudatosabban kezelhetik saját pénzügyeiket, megvalósíthatják életcéljaikat. Az O.K. Központ az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében támogatott, TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001 azonosító számú, „Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja" című projektben került kialakításra. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 1 103 552 921 Ft.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Különleges szumó verseny

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Az enyhe tél veszélyes a madarakra
Túl sok életképtelen egyed maradhat meg tavaszra
PÉNZTÁRCA
Kapukkal zárják le a Ferihegyi repülőteret
Megszűnik a szabad bejárás a repülőtérre
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Elképesztő, mi nem kapható Dubajban!
Parkoljon a táncparketten Ferrarijával!
RECIKLI
Világító napkollektor-piramisok
Turistalátványosságnak is jók volnának

Itt jártunk: Isztria és Dalmácia

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

2. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

3. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

4. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

5. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

6. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

7. Később kezdik ma a szexet

De miért?

8. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

9. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

10. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

Műsoraink
2019.08.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I.
2019.08.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia II.
2019.08.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I. ism.
Közösség
Nap lánya

Modern táncokat tanít

Szófelhő / Archív
--