Részegen őrjöngött a repülőn egy énekesnő

Egy másik sztár pedig a milliós óráját hagyta a vámon

[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-01-24 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Több sztárbalhé is jutott az elmúlt napokra: volt, aki a repülőn balhézott, más pedig fennakadt a repülőtér vámvizsgálatán. A témában Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságírót kérdezték a Mokka adásában.


Samantha Fox Londonból Münchenbe utazott volna a hétvégén, azonban az utazása nem ment zökkenőmentesen. Az énekesnő olyannyira felöntött a garatra, hogy végül le kellett őt szállítani. Az egykori popsztár egy utastársával veszett össze, miattuk végül fel sem szállt a kifutóról a gép. Foxot levezették és letartóztatták, másnap pedig a címlapokon találta magát, miután óvadék fejében kijöhetett a fogdából.

Egy másik sztár, Arnold Schwarzenegger is szolgált némi témával a bulvár lapoknak, ő ugyanis fennakadt a müncheni repülőtér vámján, miután az Egyesült Államokból beutazva nem jelentette be, hogy egy drága órát hozott be az Európai Unió területére. Mentségére szólhat, hogy az órát jótékonysági árverésre kívánta bocsátani, de a hatályos jogszabályok szerint így is jelentenie kellett volna a vámon a tárgyat. Schwarzenegger ellen adóelkerülés gyanújával nyomozás indult, a hétmilliós órát pedig ott kellett hagynia.

Akár sztárok vagyunk, akár nem, ha valamit jótékony célra akarunk felajánlani, akkor azt gondoljuk, hogy az csak úgy jól van. Ez nem így van, mindennek van adó vonzata, vámkötelessége, tehát jogos volt az intézkedés - mondta Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró, aki többször is találkozott Schwarzeneggerrel, a munkája során és járókelőként is.

A repülőgépen balhézó hírességről pedig azt mondta, hogy a repülőgépen a kapitány az, aki képviseli a joghatóságot, aki úgy döntött, hogy nem száll fel a gép, és leszállítják az énekesnőt. Az utazási protokoll betartása mindenkire vonatkozik. Vannak egyéni és közösségi szabályok, amiket be kell tartani, ha pedig érdeksérelem ér valakit, akkor fontosabb megőrizni a nyugalmát, mert könnyen hasonló helyzetben találhatja magát, mint Samantha Fox, azaz leszállítják a repülőről.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kihalóban Ausztrália jelképállata
Szól a vészharang a koalákért
PÉNZTÁRCA
Készpénzmentesek lesznek az iskolák
Kártyával és online a tízóraiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Firenze
2024.04.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Siena
2024.04.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Firenze ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--