Rékasi Károly már unja az ágyban fekvést

Szökéssel próbálkozik a színész

[Sramkó Nóra] publikálva: 2015-07-09 14:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nemrég súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly már szökéssel próbálkozik a kórházi ágyból, mert már unja a semmittevést.


A súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly, csodával határos módon szinte teljesen felgyógyult súlyos sérüléseiből.

Az egyik szemtanú azt állította, hogy "motort még nem látott úgy szaltózni, mint akkor délután". Állítása szerint a motoros nem festett túl jól és reméli, hogy nem akkor vezetett utoljára motort.

Ezek után az ország egy emberként izgulhatott a Barátok közt Zsoltjáért, hiszen a szemtanú beszámolója alapján, a kilátások nem kecsegtettek sok jóval.

Azonban a Blikk legfrisebb információi szerint, Károly már unja az ágyban fekvést, és szeretne újra szerettei körében lenni saját otthonában. Orvosi utasításra azonban még ágyban kell feküdnie, amíg azt állapota ezt megkívánja.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Szüleiből él az Y generáció
Egymillió forintot szeretnének a számlájukra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Irodával jobb hajóra szállni
Egész sor extrát kapunk
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--