Rákot okoz az orális szex

Michael Douglas is ebbe betegedhetett bele

[szorenyi.p] publikálva: 2013-07-23 15:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A humán papillomavírus a méhnyakrák leggyakoribb okozója, fertőzése nemi vagy orális úton terjed. Június elején Michael Douglas amerikai színész hozta összefüggésbe torokrákját az orális szexszel. Úgy tűnik, hogy nem alaptalanul.


A torokrákkal diagnosztizált betegek egyharmadánál megtalálták a HPV-vírus valamely fajtáját is egy új kutatás során - ismerteti a Journal of Clinical Oncology című szaklapban megjelent tanulmányt a hvg.hu.

Évente mintegy 1500 új torokdaganatot diagnosztizálnak Nagy-Britanniában, közülük körülbelül 470 bizonyul halálosnak. A tanulmány a torokrák és a HPV összefüggését vizsgálta egy nagyszabású életmód- és rákkutatás során gyűjtött vérminták alapján. A vizsgálat kezdetekor minden résztvevő egészséges volt.

A tíz éven át gyűjtött minták közül összehasonlították annak a 135 személynek az eredményeit, akiknél torokrák alakult ki, 1599 egészséges, nem rákos személyével. A daganatos betegek 35 százalékának vérében találták meg az antitestet, az egészségeseknél egy százaléknál is kisebb arányban volt jelen.

A tanulmány szerint a HPV okozta torokráknak nagyobb a túlélési esélye, mintha más tényező, alkohol vagy dohányzás vezetett volna a daganathoz. Akik az antitesteket hordozták a vérükben, azoknak 85 százaléka a diagnózis után még öt évvel is életben volt, ellenben azok a betegek, akiknél nem találtak antitestet, 58 százalékuk meghalt.

Az intézet egészségügyi információs igazgatója, Sara Hiom hozzátette: "A HPV rendkívül elterjedt vírus. A biztonságos szex csökkentheti a kórokozó továbbadásának vagy elkapásának kockázatát, ám az óvszer nem állítja meg a vírus terjedését. Ha a HPV-oltás az orális fertőzések és a torokrák ellen is hatásos, akkor az eddig ismertnél szélesebb körű védelmet nyújt, ám erről nem áll rendelkezésünkre elegendő kutatási adat."

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



6 millió dolláros szex

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült, ki a királyi család kedvence
Vilmos és Katalin gyerekeknek válaszolt
PÉNZTÁRCA
Jól teljesít, de nagy veszteséggel zár az OTP
A legrosszabb esetre is felkészülnek devizahiteles ügyben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi könnyíthet egy fáraó szívén?
Látogatás a Királyok völgyében és Hatsepszut templománál
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--