Ők a lakás-árrobbanás nyertesei

A királyok és a királynék mindent visznek

[Kovacs R.] publikálva: 2018-06-21 16:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az elmúlt bő négy esztendőben Budapest belső városrészeiben és jellemzően Nyugat-Magyarország megyeszékhelyein növekedett a legjobban a lakóingatlanok értéke. A királyok, királynék mindent visznek.


Szerencsére a kortársak voltak annyira tapintatosak az utókorral, hogy ne a király teljes nevét – tudniillik a „Péter Lipót József Antal Joakim Piusz Gothár”-t – adják a mai belvárosnak. Így lett 1790-ben Lipótváros az, amit ma Magyarország pénzügyi és közigazgatási központjaként ismerünk. Ebben a városrészben, a NAV hivatalos forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai szerint, 2013 óta kicsit több mint kétszeresére nőttek a lakóingatlanok árai.

A 2013-as mélypont óta robbanásszerű árnövekedés zajlott Magyarország-szerte a lakóingatlanok piacán. Ha valaki az ármélyponton vásárolt ingatlant, és kizárólag az áremelkedésre spekulált, akkor nagyon változó eredményt ért el, attól függően, hogy hol is vette a lakóingatlant. A kisebb nyereség oka lehet persze az is, hogy az adott területen eleve magasak voltak az árak – mint például a főváros II. és XII., XIII. és XIV. kerületében, ahol azok „csupán” 70-80 százalékkal emelkedtek (igaz, ezeknek a kerületeknek nem uralkodók a névadói…).

Szemben Erzsébetvárossal, mely I. Ferenc József feleségéről, a méltán népszerű Sissiről kapta a nevét, és ahol a lakásárak az utóbbi négy esztendő alatt két egész egynegyedszeresére emelkedtek. A 1073-as irányítószámú körzetben – vagyis a Madách Színház környékén a Teréz (!) körút mindkét oldalán – egyenesen két és félszeresére nőttek a lakásárak. Ez az árnövekmény az abszolút fővárosi csúcs. Hajszállal szorultak a dobogó harmadik fokára Terézváros lakásai a maguk „mindössze” 106 százalékos – azaz bő kétszeres – árnövekedésével (de ettől még a névadó Mária Terézia császárné negyvenéves uralkodási csúcsa megmaradt...).

Elképesztően nagyot nőttek a lakásárak a korábban nem túl fényesen csengő VIII. kerület számos részén, nem hiába kapta annak idején II. Józsefről a nevét. Aligha lepődünk meg ezek után, ha az ugyancsak a kalapos királyról elnevezett körúti szakasz (1085-ös irsz. körzet) és a Tisztviselőtelep (1089-es irsz. körzet) 2013 és 2017 között két egész és egynegyedszeres árnövekedéséről olvasunk. De arra már csak megemeljük a kalapunkat, hogy a tömb-rehabilitációknak köszönhetően még ennél is hajszállal nagyobb sebességgel jön fel a Klinikák és a Füvészkert korábban lepukkant és alulértékelt része (1083-as irsz. körzet) csak úgy, mint a Teleki tér-Fiumei út-Kálvária tér (1086-os irsz. körzet) egykor szebb napokat látott térsége is. A budai oldalon a 1013-as körzet (Krisztinaváros egy része) drágult leginkább 2013 óta, 130 százalékkal. (Már meg sem lepődünk, hogy a városrész a nevét Mária Krisztina főhercegnőről, Mária Terézia lányáról kapta.)

A megyeszékhelyeken is tarolnak az uralkodók: az abszolút első hely Bajor Gizella kedvenc településéé, a magyar királynék koronázó városáé, Veszprémé, ahol az utóbbi négy esztendőben több mint 70 százalékkal emelkedtek a lakásárak. A magyar királyok szakrális helye, Székesfehérvár a maga „alig” 58 százalékos árnövekedésével az ötödik helyre szorult Tatabánya (65 százalék), Győr (61 százalék) és Debrecen (60 százalék) mögött. Szombathely, Szeged és Kecskemét is jól teljesített az 55 százalékot meghaladó árnövekedéssel.

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatsorai világosan rámutatnak arra is, hogy vannak olyan területek is, ahol 2013 és 2017 között nem mutatható ki drágulás. Somogy megyében például stagnáltak az árak, míg Nógrádban egy hajszálnyit csökkentek is. „Ezeken a területeken sem kell azonban elkeseredni. Annyi történt, hogy itt 2014-2015-ben is még csökkentek az árak, így az egy-két éve elindult növekedés hatása a 2013-as árszinttel összevetve még nem mutatható ki” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki szerint jól megfigyelhető, hogy vidéken azokon a településeken, régiókban növekednek a legdinamikusabban a lakásárak, ahol a legerőteljesebb a külföldi nagyvállalatok jelenléte, és a nagyberuházások mellett pezsgő gazdasági élet alakult ki, így van bőven fizetőképes kereslet a lakásokra.

Az OTP Ingatlanpontról

A 2012-ben piacra lépő OTP Ingatlanpont az egyik legdinamikusabban növekvő ingatlanközvetítői hálózatként rövid idő alatt vált a hazai piac harmadik legjelentősebb szereplőjévé. Mára több mint 600 fős hálózatával, országszerte közel 70 irodáján keresztül biztosít teljes körű ingatlanközvetítői szolgáltatásokat ügyfeleinek, és üzleti lehetőséget partnereinek. Kínálatában több mint 11 ezer ingatlan szerepel. Az OTP Csoport tagjaként az otthonteremtéshez kapcsolódó pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat is kínál ügyfeleinek. Rendszeresen publikál adatokat és szakértői elemzéseket a hazai ingatlanpiac helyzetéről, folyamatairól.

 

 

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Sikít a paradicsom
Sírnak a növények is, ha bántják őket
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mire figyeljünk, ha külföldön nyaralnánk?
Ezt mondja a virológus és a szakújságíró
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--