Negyvenmillió eurós ékszerrablás Cannes-ban
Ékszerkiállításon taroltak a bűnözők
[j.protic] publikálva: 2013-07-28 17:09:00 | Nyomtatás
Negyvenmillió euró (11,8 milliárd forint) értékben rabolt el ékszert egy fegyveres vasárnap délelőtt a dél-franciaországi Cannes egyik luxushoteljéből - közölte a rendőrség.
Az ismeretlen tettes az ékszerekkel teli táskát a dubaji Leviev ékszerház kiállításáról vitte el a francia Riviéra egyik legismertebb szállodájából, a Carltonból. Az első vizsgálatok szerint a kézitáska tartalmának értéke mintegy 40 millió euróra (11,8 milliárd forintra) becsülhető.
A France Info hírrádió tudósítása szerint fél 12-kor egy fegyveres álarcos lépett be a hotel egyik különtermében rendezett kiállításra, majd gyalog távozott a Croisette-en az ékszerekkel teli táskával.
Az első vizsgálatok szerint a biztonsági intézkedések hiánya miatt történhetett ekkora értékű ékszerrablás fényes nappal. A cannes-i rendőrség ugyanis nem is tudott arról, hogy a Hotel Carltonban ékszerkiállítást rendeznek.
Az ügyben a nizzai bűnügyi rendőrség indított eljárást, a szálloda igazgatósága nem kívánta kommentálni a történteket.
A májusi cannes-i filmfesztivál alatt hasonló bűncselekmény történt, ugyancsak egy luxushotelben. Akkor az egyik szoba páncélszekrényéből tűntek el másfél millió euró (446 millió forint) értékben ékszerek. A szoba bérlője a Chopard luxuscikkeket gyártő cég egyik munkatársnője volt, akinél a vörös szőnyeges bevonulásokon a filmsztárok által viselt ékszerek voltak.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök