Naomi Campbell fehéren

Annamarit a híres fekete szépség inspirálja

[tiszai] publikálva: 2014-05-18 07:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

www.rivercast.net

Annamari számra nagyon fontos a modellkedés és mindent megtesz ami tud, hogy egyszer majd ugyanúgy emlegessék, mint Naomi Campbellt.


Danyi Annamária már 10-12 évesen elkezdett foglalkozni a modellkedés gondolatával. Szerette volna kipróbálni, milyen az, mikor egy profi csapat körülötte ugrál és minden róla szól. Erre egy éve adódott is lehetősége, így elkészítette Almási Jonathan Csabával az első portfólióját a Diamond Modles RiverCast-nál.

A most 23 éves lány azt is elárulta az interjú során, hogy kinek a karrierje inspirálta leginkább, és kit nevez jelenleg is példaképének. Ez nem más, mint Naomi Campbell. Annamari hozzáteszi, hogy bár tudja, hogy kedvence mekkora botrányhős, őt nem ez érdekelte. Sokkal inkább az, hogy a semmiből küzdötte fel magát és mára már az egész világon ismerik nevét.

Annamari is pont olyan elszánt, mint Naomi. Nagy álma, hogy New Yorkba és Kínába is eljusson modellként. Álmaihoz - a portfólió elkészítése mellett - jó lépés volt, hogy elvégzett egy modelltanfolyamot. A féléves kurzuson megtanították a szakma csínjára-bínjára. A kifutózástól elkezdve a sminkelésen át mindenből kaptak ízelítőt a lányok.

Annamarinak célja is van a modellkedéssel. Ha sikerült magának nevet szerezni az országban, vagy akár nemzetközileg is, mindenképpen szeretne a beteg és árva gyerekek mellett állást foglalni. Hiszen ha hírnevünk van, használjuk is fel: valami jóra.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Fejmosás a szépségiparban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fedezze fel elektromos kismotorral Párizst!
A járgányokhoz nem kell jogosítvány
PÉNZTÁRCA
Keményen drágulnak a nyári utak
A forintgyengülés az ok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Új hajótársaságok a Neckermannál
Nyaralni visz az álomhajó
RECIKLI
7 milliárd ember a Földön
Európa létszáma fokozatosan csökkenni fog

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.05.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Nyit a turizmus a koronavírus után I.
2020.05.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Nyit a turizmus a koronavírus után II.
2020.05.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Nyit a turizmus a koronavírus után I. ism.
Közösség
Nap lánya

Gyilkos szépség

Szófelhő / Archív
--