Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben

O.K. Központ már románia fővárosában is

[superadmin] publikálva: 2014-10-10 17:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központja az elmúlt két év során több mint 15.000 diákhoz juttatta el a pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási alapismereteket. Az intézmény Európa-szerte is egyedülálló ingyenes programjaival októbertől első külföldi helyszínén, Bukarestben várja az új ismeretekre nyitott fiatalokat.


A romániai O.K. projekt hivatalos bemutatására október 9-én került sor Bukarest egyik legrangosabb gimnáziumában, a “Lazar” Kollegiumban. A megnyitón Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, valamint MihaelaHurezeanu, a Román Nemzeti Bank kommunikációs osztályának szakértője is részt vett.

Az O.K. Központ oktatási módszerének középpontjában a szórakoztatva tanítás áll, a fiatalok úgy tanulhatnak a pénzügyi ismeretekről, hogy közben pozitív élményeken keresztül a hallottakat rögtön a gyakorlatban is alkalmazhatják. Az intézmény szakemberei – a budapesti és nyíregyházi központ és számos vidéki helyszín mellett – rendszeresen megfordulnak határon túli iskolákban is. Tapasztalataik szerint a diákok mindenhol nyitottak a modern eszközökkel történő, korosztály-specifikus, játékos és interaktív elemekkel színesített oktatási módszerre.

Az OTP Bank Románia segítségével az O.K. Központ speciális tréningmoduljai mostantól a Bukarestben élő fiatalok számára is elérhetővé válnak, ahol az előzetes felmérések szerint Magyarországhoz hasonló jellegű hiányosságok tapasztalhatók a lakosság – és különösen a tizenéves korosztály – pénzügyi ismereteiben. A romániai projekt különlegessége, hogylehetőséget biztosít multikulturális programok megvalósítására is. A trénerek három nyelven – magyarul, románul és angolul –oktatnak majd, annak érdekében, hogy a korszerű pénzügyi ismeretek mind a román, mind a magyar iskolákba eljuthassanak.

„Az oktatóközpont kiváló példa aszinergikus lehetőségek OTP Bankcsoporton belüli alkalmazására” – jelentette ki a kezdeményezés kapcsán Diósi László, a romániai leánybank vezérigazgatója, aki azt is kiemelte, hogy a bank működésének kezdete óta szoros kapcsolatot ápolnak a helyi egyetemekkel, emellett ösztöndíjasokat támogatnak, közös kutatási munkákat végeznek, és rendszeresen fogadnak gyakorlatra diákokat – vagyis, a saját tapasztalataikra és tudásukra alapozva már eddig is sokat tettek a fiatalok pénzügyi edukációjáért.

„A bukaresti O.K. Központ gondolata tavalyaz alapítvány ügyvivőjével, Schrankó Péterrel, illetve az OTP Bank marketing és kommunikációs igazgatójával, Nagy Zoltán Péterrelfolytatott izgalmas beszélgetést követően merült fel. Kiderült,  ugyanazt gondoljuk és ugyanarra törekszünk e téren, csak az O.K Központ – mint erre a célra létrejött szervezet – rendkívül alaposan átgondolt, jól strukturált keretek között, kiforrott módszertannal és eszközökkel teszi mindezt.” – mondta a kezdetekről a vezérigazgató. „Innentől természetesen adta magát, hogy importáljuk a rendszert és itt, Bukarestben létrehozzuk az első külföldi O.K. Központot.”

„Itt is az a helyzet, hogy míg egy autó vagy akár egy mobiltelefon megvásárlásakor nagyon is alaposan megnézik az emberek, mit vesznek, addig egy hiteltermék, illetve pénzügyi szolgáltatás esetében egyáltalán nem veszik a fáradtságot, hogy tájékozódjanak és alaposan mérlegeljenek” – emelte ki Diósi László. „Jelenleg a román bankszövetség és a nemzeti bank is komolyan vizsgálja a lehetőségétegy diákoknak szóló, hatékonypénzügyi tudatosságra nevelő oktatási programnak. Ennek a kiemelt missziónak szeretnénk mi is aktív részesévé válni – immár az O.K. Központ segítségével.”

A bukaresti O.K. projekt az OTP Bank Románia támogatásával valósul meg, de  a pénzintézet szorgalmazza a különböző pályázati lehetőségek kihasználását is, melyben az OTP Consulting Romania segíti majd a Központot.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Egy liter benzinnel keresztül Európán
Kecskeméti mérnökhallgatók parádéja
PÉNZTÁRCA
Nem fizetik ki az orosz űrhajósokat
Már a csillagokig ér az orosz válság
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A londoni túra utolsó napja
Az Unitravellel a Windsor kastélyba
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Ciprus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

2. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

3. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

4. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

5. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

6. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

7. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

8. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

9. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

10. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

Műsoraink
2018.07.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz
2018.07.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Görögország
2018.07.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz ism.
Közösség
Nap lánya

Camila igazán vadító

Szófelhő / Archív
--