Miss Éden - szépségek talpig hulladékban

Nagyon menő a környezettudatosság

[Kail] publikálva: 2019-06-01 20:35:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem minden hulladék szemét, sőt CD vagy csokipapír, tankönyv vagy szúnyogháló is lehet alapja egy mutatós buliruhának. Mindezt mi sem bizonyította jobban, mint a Tiszta Városok napján meghirdetett szelektív hulladékból tervezett ruhák versenye.


A Tiszta Városok nemzetközi rendezvénysorozat tegnapi programjának egyik legizgalmasabb eseménye a hulladékruhákból tervezett ruhák bemutatása volt. Miközben a diákok az értékes díjakért küzdöttek a környezetvédelem jegyében, a színpadon egymás után mutatkoztak be az elképesztően kreatív, sőt hordható ruhakülönlegességek. A versenybe 23 leányzó nevezte be különleges alkotását. De ne szaladjunk ennyire előre.

Délelőtt a miskolci Herman Ottó Gimnázium diákjai versengtek egymással az idei Tiszta Városok rendezvénysorozat keretein belül. A verseny célja, hogy játszva hívja fel a fiatalok figyelmét a környezettudatos életmód és a környezetvédelem fontosságára. A jövő generációinak egyik legfontosabb feladata, hogy vigyázzanak a környezetre, igyekezzenek minél kevesebb hulladékot termelni, és amit csak tudnak, hasznosítsák újra. Persze ahhoz, hogy ennek jelentőségét felismerjék, segítenünk kell őket.

A Tiszta Városok rendezvénysorozat játékos vetélkedőkkel, programokkal igyekszik megmutatni a fiataloknak, hogyan vigyázhatnak együtt bolygónkra, mit tehetnek a környezet védelméért. A délelőtti eseményen voltak kvíz- és labdavetélkedők, majd a diákok versben és rajzban mondták el, mit jelent számukra az ökotudatosság.

A vetélkedő feladatsoraiban a fő hangsúlyt nem a lexikális tudásra, hanem az interaktív részvételre és együtt gondolkodásra, ötletelésre problémamegoldásra helyezték a szervezők. Ezáltal az elvont környezetvédelmi problémák konkréttá váltak. A fiatalok a saját környezetükben fedezték fel a hulladékhasznosítás szerteágazó lehetőségeit. Összesen tíz csapat versengett egymással. A küzdelem nagyon szoros volt, a fiatalok pedig túlságosan ügyesek, de végül meglett az első három helyezett!

Nyertesek: A harmadik helyen végeztek a „Tök jó fejek”, a másodikon a „Vasszívószálak”, az első helyezett pedig a „Buckalakók” csapat lett.

Gratulálunk a lurkóknak! A délelőtti sulis program után a Miskolci Vígadó felé vettük az irányt, ahol már próbáltak a lányok az esti fellépésre.

Műanyag, fém, fa, üveg és papír. Ezekből az anyagokból is lehet ruha – ezt bizonyította be 23 gyönyörű leányzó a Miskolci Vígadóban a Tiszta Városok rendezvénysorozat szépségversenyén.

Mit lehet kihozni pár méter alufóliából, kidobott bubis fóliából, szívószálakból vagy régi térképekből? A tervezőknek igazán szárnyalt a fantáziájuk és nemcsak a tervezés, de a kivitelezés és bemutatás is a valódi nemzetközi divatshow-k világát idézte. Volt, aki egyedül álmodta meg a ruhát, de voltak olyanok is, akik segítséggel gondolták ki a kreációt. A színpadon aztán minden hulladék életre kelt, sőt estélyi ruhává vagy esetleg fejdísszé változott.

Ruhákra mindenkinek szüksége van, így a Tiszta Városok egyik legnépszerűbb projektje évről évre a hulladékruhák tervezésére kiírt pályázat. Diákok százai neveznek a versenyre egyedi kreációkkal. Van, aki éjt nappallá téve ragasztott, vágott, varrt, annak érdekében, hogy a rendezvény egyik fő számán a hulladékruha divatbemutatón kreációja bemutatkozzon.

A Tiszta Városok Mozgalom a Tiszta Városok Egyesület tevékenysége, célja az egyetemes környezetvédelmi értékek védelme és a környezetvédelmi célok népszerűsítése Európában és a világ városaiban. A Tiszta Városok Egyesület partnereivel közösen különböző európai városokban szervezi meg a Tiszta Városok rendezvényt.

A projekt legsikeresebb része a hulladékruha-tervezői pályázat. Az újrahasznosítható, hulladékból készült ruhák és az ehhez kapcsolódó divatshow szerves részévé vált a Miss Éden Nemzetközi Környezetvédelmi Szépségversenynek. A versenyen a résztvevők felvonulnak a közönség előtt, ezzel is népszerűsítve a szelektív hulladékgyűjtést.

A versenyen külhoni magyarok is részt vehettek. Nagyon sokan érkeztek a Felvidékről, a mostani eseményt Marosvásárhelyen megelőzte az erdélyi magyar elődöntő.

A zsűri a kreativitás, a ráfordított idő és az összhatás alapján bírálta el a bemutatott munkákat. Megkötés volt a szelektív hulladékok felhasználásának kreatív módja.

Különdíjakat is osztottak ki.

A második udvarhölgy Kovács Roxána, egy 25 éves budapesti lány, akinek a beceneve Roxi. Értékesítési csoportvezetőként dolgozik, mellette modellkedik. Hobbija a rúdfitness, az olvasás és a kirándulás. Kedvenc étele a hamburger, itala a víz. Nagy vágya, hogy szépségkirálynő legyen. Szeretne sikeres modell lenni. Roxi egy kétszemélyes hétvégével gazdagodott a ráckevei Duna Relax & Event Hotelbe.

Az első udvarhölgy 17 éves Kohl Kitti lett. Budapesten él, jelenleg tanul. Hobbija a sminkelés, a ruhatervezés, a fitnesz és a sütés. Kedvenc étele a rántott csirkemell parmezános salátával, a rántott sajt rizzsel és áfonya öntettel, kedvenc itala a narancslé és a zöld tea. Világhírű modell és sminkes szeretne lenni. Nagy álma, hogy saját smink- és ruhamárkája legyen, és szeretne alapítani egy modelliskolát. Kitti is elmehet másodmagával Ráckevére a Duna Relax & Event Hotelbe.

A Tiszta Városok rendezvény királynője pedig nem más lett, mint a 18 éves Kópé Dzsenifer Melissza, akinek hobbija a tánc, táncos modell szeretne lenni. Álma, hogy táncosként és modellként is ismertté váljon. Legnagyobb célja, hogy segíthessen beteg gyerekeknek és az utcára került állatoknak. Dzsenifer egy 100.000 forint értékű fotózást nyert a Bexa studióba, 100.000 forintot és négy megjelenési lehetőséget Miss Édenként különböző rendezvényeken!

Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek!

Nagyon fontos, hogy a jövőben még jobban odafigyeljünk a környezetünkre, hiszen mi magunk is rengeteg mindent tehetünk érte. Nem is hinnénk, mennyi mindent. Erre igyekszik felhívni a figyelmet tehát a Tiszta Városok rendezvénysorozat, amely minden évben különleges programokkal készül.


 

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Trükkös boltos a pánikvásárlás ellen
A második már majdnem harmincszor annyi
PÉNZTÁRCA
Milliárdos nyereség az OTP-nél
Az első negyedév adatai érkeztek meg
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--