Milyen az észjárásuk a kínaiaknak?

Könyvbemutató holdújévkor

[Kail] publikálva: 2018-02-17 12:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kínai észjárás címmel jelentette meg első kötetét a Pallas Athéné Könyvkiadó. Boyé Lafayette De Mente műve a hagyományos kínai gondolkodásmódról szól és arról, hogyan hatott ez a kortárs kultúrára.


Ma minden ötödik ember ünnepel a Földön – most van ugyanis a kínai holdújév. Beleléptünk a Föld Kutya évébe, ez pedig azt üzeni: minél több barát vesz körül bennünket, annál jobban érezzük magunkat – mondta a könyv bemutatóján  Csizmadia Norbert, a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány kuratóriumának elnöke. A most kiadott kötet is ehhez segíti hozzá az olvasót –  választ ad arra az izgalmas kérdésre, hogy mit miért csinálnak a kínaiak. Segít megérteni őket.

Tudta Ön például, hogy miért úgy ünneplik az 5 ezer éves múltra visszatekintő holdújévet, ahogy? Azért, mert a kínai hitvilágban volt egy nagyon vad, vérengző állat, amely minden évben egyszer merészkedett elő. Kevés dologtól félt, de a tűztől, a zajtól, a piros színtől nagyon. Az emberek ezért ezekkel kezdtek védekezni ellene – így alakult ki a tűzijátékok hagyománya. Ez már azon a pódiumbeszélgetésen hangzott el, amelyen Li Zhin, az EUBOR elnöke, Horváth Levente, az MNB főosztályvezetője, hazánk korábbi sanghaji főkonzulja és a most bemutatott könyv fordítója, Dr. Rohonyi András mesélt Kínáról, a kínai nyelvről, gondolkodásról, szokásokról, a magyar-kínai párhuzamokról.

A most megjelent kötettel az alapítvány szakmai sikerkönyvek lefordíttatásába és kiadásába fogott a Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában, közgazdasági, pénzügyi, menedzsment és geopolitikai témákban. A szerző, Boyé Lafayette De Mente híres amerikai Ázsia-szakértő, újságíró és kalandor volt, Kína és a környező országok szerelmese. Könyve azokat a tradicionális értékeket és viselkedési normákat mutatja be, amelyek ma is fontos szerepet játszanak a kínaiak üzleti életében és társadalmában. Ismerteti, hogy milyen  kulcsfontosságú területek alakultak át a nyugati kultúráknak és a piacgazdaságnak köszönhetően, de a kínai gondolkodás és viselkedés megértéséhez nélkülözhetetlen kulcskifejezések jelentését is tartalmazza.

A kiadó további tervei között szerepel Geoff Mulgan kollektív intelligencia kutatásáról szóló könyvének, Barry Eichengreen globális devizákkal foglalkozó művének, Yukon Huang Kína gazdasági folyamatairól szóló írásának és Carsten Linz, Günter Müller-Stewens, Alexander Zimmermann radikális üzleti modellváltásról szóló kötetének kiadása a következő hónapokban.

A könyvbemutatót a holdújév alkalmából látványos hagyományos kínai teaszertartás és zenei bemutató kísérte.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Sötét lesz most a Holdújév

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Érdemes vagy sem biciklivel járni?
Egyre népszerűbb a kerékpározás
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Éjjeli őrjárat Svájcban - videó
Még mindig él, amit csak Rembrandtnál láttál
RECIKLI
Átadták az új parkot a Normafánál
Ahogy az ott lakók kértékl

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--