Mi Sardzsa titokzatos vonzereje?

Kultúra és gyerekek az Emíségekben

[Kail] publikálva: 2019-06-12 09:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Családbarát régióként pozícionálja magát Sardzsa - derült ki az Egyesült Arab Emírségek harmadik legnagyobb városának és az azonos nevű emírségnek budapesti bemutatkozásán.


A közép-európai roadshow részeként a Four Seasons Hotel Andrássy termében tartott rendezvényen a Sardzsa Kereskedelmi és Turisztikai Hivatal elnöke mutatta be, hogy miért is érdemes a mesés Keletnek éppen ebbe a szögletébe repülni. Nem varázsszőnyegen ugyan, de akár naponta eljuthatunk oda. Erről azonban később.

Sardzsa a kultúrát választotta, amikor pozícionálta magát az emírségek között. Ennek elismeréseként az UNESCO 1998-ban az arab világ kulturális fővárosnak választotta. Itt rendezik a világ második legnagyobb könyvfesztiválját és úttörő szerepet vállaltak a gyermekek oktatásában és játszva tanításában. Áprilisban 200 ezer látogatót vonzott például a gyerekeknek rendezett olvasófesztivál.

Ez is mutatja, hogy a kultúra mellett a családbarát jelleg különbözteti meg Sardzsát a többi emírségtől. Sok gyermekprogramot szerveznek itt. Több mint 20 kifejezetten gyerekbarát múzeum van, a tengerpart és a sivatag mellett hegyeket is találunk, bennük természetvédelmi területekkel, gazdag vadvilággal (Al Hefaiyah Mountain Conservation Centre).

A városban az Al Montazah Park nyújt élményt a vidámparkok kedvelőinek, a tengerészeti múzeum és az akvárium csodái a tengerek világával nyűgözik le a kis és nagy látogatókat, akik a Kalid-tó kis szigetén  félezer fajta pillangóban is gyönyörködhetnek. Sardzsa városában jóval több régi arab épület áll, mint máshol az emírségekben, így az arab hangulat is kézzelfoghatóbb. Ráadásul alkoholhoz sem lehet jutni - de akinek a bulik világa hiányzik, az egy ugrással Dubajban találhatja magát.

Sardzsa fantasztikus szállodákkal, vendéglőkkel, bevásárlóközpontokkal várja a turistákat, akik ma már a hét minden napján eljuthatnak az Emírségekbe. Erről már Csány Márton, az Emirates értékesítési vezetője beszélt. Elmondta, hogy az Emirates naponta repül Sardzsáról Budapestre, október 1-jétől pedig már a Fly Dubaj járatai is naponta fognak közlekedni Budapest és Dubaj között. Az Emirates járatán az economy utasok is nagyjából négyezer tévécsatornából válogathatnak, köztük 100 gyerekcsatornából. Élvezhetik a fedélzeten az ingyenes wifit, ráadásul magyarul is szólnak hozzájuk a légiutas-kísérők.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ismét özönvíz Budapest környékén
A 10-es út mentén esett nagyon sok eső
PÉNZTÁRCA
Mire vágynak a magyarok?
Autó apának, egyetem a gyereknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bálnafesztivál Japánban
Tudják, de csinálják
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--