Megmondjuk, hogy ki kapható hűtlenségre
20000 napot léptek félre a magyarok tavaly
[szorenyi.p] publikálva: 2015-01-17 07:52:00 | Nyomtatás
Az internet térhódításával még több lehetőség áll azok rendelkezésére, akik a jelenlegi párkapcsolatukból kitekintve a félrelépést fontolgatják. Egy korábbi kutatásból kiderült, hogy a magyarok többsége lépett már félre legalább egyszer, valamint az is, hogy a hűtlenek többsége visszaeső.
Tavaly több mint húszezer napot szántunk online hűtlenkedésre – derült ki a legismertebb hazai „hűtlenkedős” oldal, a Viszony.hu legfrissebb számaiból. A tavalyi év során egy nagyobb magyar városnyi párkapcsolatban élő és félrelépést fontolgató regisztrált az oldalon, számuk elérte az 50 ezret.
A titkos viszonyt keresők aktivitása is példátlan, hiszen összesen közel másfél millió üzenetet váltottak egymással 2014-ben az oldalon azok, akik élő kapcsolatuk mellett vagy helyett keresték hasonló motivációjú társukat az interneten.
Valószínűleg a karácsonyi veszekedések, összeveszések adják meg legtöbbször a végső lökést azok számára, akik szeretnék párkapcsolatukat felfrissíteni és teszik meg az első lépést a titkos párkeresés felé.
Az összes hűtlenkedésre fordított idő majdnem feléért a budapestiek felelősek, de Fejér és Pest megyében is jóval az országos átlag felett van a félrelépők aktivitása, a főváros mellett ugyanis leggyakrabban ezekből a régiókból látogatták az oldalt 2014-ben.
A Viszony.hu egy korábbi kutatásából kiderült az is, hogy hűtlenkedésre leginkább a világos hajú és szemű, nem dohányzó diplomás társkeresők kaphatók.
Egyre inkább jellemző a titkos kapcsolatot keresőkre, hogy mobiltelefont vagy táblagépet használnak az asztali számítógép vagy laptop helyett az ismerkedésre. Minden ötödik látogatást ugyanis mobilról vagy tabletről mérték a Viszony.hu üzemeltetői 2014-ben.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás