Meghalt a Jászai-díjas magyar komika
Csala Zsuzsa 81 éves volt
[szorenyi.p] publikálva: 2014-02-22 13:31:00 | Nyomtatás
Meghalt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész - közölték a Vidám Színpad vezetői szombaton. Csala Zsuzsát a Vidám Színpad saját halottjának tekinti.
Csala Zsuzsa, a Vidám Színpad örökös tagja életének 81. évében hunyt el - olvasható a Böröndi Tamás, a Vidámszínpad ügyvezetője és Straub Dezső művészeti vezető által jegyzett közleményben.
Csala Zsuzsa 1933. július 9-én született Újpesten. Tagja volt 1954-től 1959-ig az Állami Déryné Színháznak, 1959-től 1960-ig az egri Gárdonyi Géza Színháznak, majd 1960-tól negyven évig a budapesti Vidám Színpadnak.
A kétezres évek elején a színház arculatváltása után a társulatot szélnek eresztették, a Budaörsi Játékszín tagja lett. A Vidám Színpad újjáalakult és évekig utazó színházként működött, és 2013-ban újra állandó játszóhelyet kaptak az óbudai Eurocenterben. A társulatnak tagja lett Csala Zsuzsa is, aki akkor már bottal járt és betegségekkel küszködött.
A kiváló komika derűs kedéllyel, remek temperamentummal, sajátos, egyéni ízekkel oldotta meg a feladatait, legyen szó kabaréfiguráról vagy vígjátékról.
Több száz színpadi és televíziós szerepet játszott el, filmen a Noszty-fiú esete Tóth Marival (1960), Nem szoktam hazudni (1966), És akkor a pasas (1966) című alkotásokban láthatta a közönség. Ő volt Ursula, Bubó doktor asszisztensnőjének hangja a Kérem a következőt című, nagy sikerű rajzfilmsorozatban. A külföldön élő magyarokat is számos turnén szórakoztatta Amerikától Ausztráliáig, kedvelt szereplője a Rádiókabarénak és egy időben ő volt a lottózás reklámarca és polgárőrként is dolgozott, gépkocsi-tolvajokat üldözött, s a Magyar rendőrnők Szervezete tiszteletbeli tagjának is megválasztották.
Művészi munkáját 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, az érdemes művészi címet 1986-ban kapta meg.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született