Megbuktatták a kormányt a tanárok

Populizmusból és demagógiából jelest kaptak Ficóék

[j.protic] publikálva: 2012-12-22 09:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

foto:topky.sk

A stafétasztrájkot folytató szlovákiai iskolák képviselői karácsonyi ajándékként bizonyítványt állítottak ki a kormánynak - melyben megbuktatták választási ígéretekből, demagógiából és populizmusból viszont jelest adtak.


A kormány magaviseletét is osztályozták, ez a kormány szerint elégtelen. Egyúttal január 8-ra adtak javítóvizsga-időpontot a kormánynak. Ekkor dönt ugyanis a pedagógusszakszervezet a tiltakozás folytatásáról.

Ily módon válaszoltak Dušan Čaplovič oktatási miniszter karácsonyi ajándékára, aki szimbolikusan a Planéta vedomostí oktatói portál licencét adta nekik. A tanárok szerint csak elterelő manőverről van szó, amelynek az a célja, hogy azt a látszatot keltse: a miniszter megmenti az iskolaügyet az iskolaügy végre beindított digitalizációjával, ahelyett, hogy az iskolaügy valódi, napi megélhetési gondjaival foglalkoznának.

A tanárok abban bíznak, hogy a kormány megnézi a bizonyítványhoz csatolt videódokumentációt is, és a következő évben javít viselkedésén és osztályzatán is.

A tanárok fiktív tantárgyak szerint osztályozták a kormányt. Kitűnő osztályzatot adtak demagógiából, dogmákból, populizmusból, félrevezetésből, nyilánosság megfélemlítéséből, a felelősség másokra hárításából, és drámapedagógiából.

Elégtelent adtak a választási ígéretek teljesítéséből, mások meghallgatásából és megértéséből, százalékszámításból, makrogazdasági stratégiából és statisztikai adatok feldolgozásából.

Robert Fico miniszterelnök a tanárok ajándékára reagálva, kellemes ünnepeket kívánt nekik, és elmondta, hogy örül annak, hogy a bonyolult helyzet ellenére sikerült béremelést adni a tanároknak, és beindítani a szakmai vitát az iskolaügyben szükséges változásokról.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Még mindig zuhan a fogyasztás

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Döglött kacsák a Városligeti tóban
Még nem tudják, hogy miért pusztult el 14 vadkacsa
PÉNZTÁRCA
További százmilliók a budai fonódó villamosra
240 millióval emelték az eddigi összeget
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

2. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

3. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

4. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

5. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

6. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

7. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

8. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

9. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

10. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

Műsoraink
2020.08.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2020.08.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2020.08.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

A boldogság a legnagyobb siker

Szófelhő / Archív
--