Meg kell menteni a beregszászi levéltárat

Elképesztő állapotban van a levéltár

[superadmin] publikálva: 2013-04-05 13:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megmentésre vár a beregszászi levéltár, mondta Kárpátalján az Országgyűlés kulturális- és sajtóbizottságának elnöke. L. Simon László szerint megoldást kell találni a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény megmentésére, melynek anyagában a középkori magyar történelem pótolhatatlan dokumentumai is találhatók.


Az Országgyűlés kulturális- és sajtóbizottságának elnöke április 4-én érkezett Kárpátaljára. Háromnapos ukrajnai látogatásának első napján a kárpátaljai intézményt is felkereste. A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi részlege 1953 óta működik az egykori Beregszászi Királyi Törvényszéki Fogház épületében.

Az egykori börtönből kialakított beregszászi levéltárban elképesztő és egyben szomorú állapotok uralkodnak – mondta látogatása után L. Simon László. – Az egykori cellákban és folyosókon őrzik a magyarság és a magyar történelem szempontjából rendkívül fontos iratokat, amelyek egy része ráadásul egy tavalyi beázás miatt súlyos gombásodásnak indult. Az értékes kataszteri térképgyűjteményre pedig nemrég rászakadt a mennyezet. Egyértelmű, hogy a beregszászi levéltár megmentésére valamilyen megoldást kell találnunk.

A teljes iratmennyiség mintegy 5,5 irat-folyókilométert tesz ki, aminek nagy része magyar vonatkozású, jórészt középkori anyag. Ezek mellett az 1944-ig gyűjtött iratok között jelentős számban vannak egyházi vonatkozásúak is. A gyűjtemény első darabja Zsigmond király 1391-ből származó oltalmi levele, ami mellett számtalan értékes középkori oklevelet, bullát és egyéb dokumentumot is őriz.

L. Simon László a főkonzul társaságában találkozott az intézmény megbízott igazgatójával. A tárgyaláson aqrról is szó volt, hogy a Magyar Állam miként működhet közre a Beregszászon őrzött iratok megmentésében. A magyar külügyminisztérium korábban forrást különített el az iratanyag digitalizálására, de mint kiderült, a körülmények jelenleg nem teszik lehetővé, hogy ez helyben történjen meg. A biztossági elnök hozzátette, az ukrán fél nyitottnak mutatkozik a helyzet megoldására.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Már Romániában is oktat az OTP Bank
Pénzügyi ismeretek 1200 négyzetméteren
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--