Magyarok tanítottak Afrikában

Agrár szaktanácsadókat képeztek

[Kail] publikálva: 2017-12-06 12:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) finanszírozásában és irányítása mellett, nemzetközi oktatási program keretén belül tartottak agronómus mesterképzős diákoknak kilenchetes továbbképzést magyar professzorok és szakemberek Ugandában.


Az oktatási tematikát közösen dolgozta ki az ugandai Kyambogo és a magyar Szent István egyetem szakembergárdája, amelynek gyakorlati kivitelezésében tevékenyen részt vállalt a Magyar Afrika Társaság (AHU/MAT) és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális központ (HTCC).

használata, az alapvető együttműködési hálózatok hiánya. Ezekre próbált gyakorlati megoldások bemutatásával válaszokat megfogalmazni és továbbadni a tanfolyam, amelyen 13 diák vett részt és vizsgázott le jelesre.A képzés lényege, hogy a helyi mezőgazdasági tapasztalattal már rendelkező szakembereket további módszerek alkalmazásával és begyakorlásával képessé tegyék a tudás átadására és a falusi kistermelők, farmerek felkészítésére. A vidéki Afrika legnagyobb problémái közé tartozik például a rendszertelenség, a nem megfelelő technológiák és alapanyagok.

„Meglepő volt látni az afrikai diákok kitartását, tudásvágyát és az életből megfogalmazott kérdéseik szakmaiságát. Rengeteget tanultunk egymástól” - mondta el Dr. Kozári József vezető előadó.

A program záróceremóniáját és a bizonyítványok kiosztását a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ kampalai rezidenciáján tartották. Ezen részt vett Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Király Péter osztályvezető (FM), Mészáros Zsolt kereskedelmi attasé (Magyar Nagykövetség Nairobi) és több prominens személy az ugandai kormányból és minisztériumokból.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A lehetőségek afrikai földje

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lendületet kapott a hűvösvölgyi Nagyrét
Kultúra és sport a fák árnyékában
PÉNZTÁRCA
A legrosszabbkor ütött be a vírus
Épp stabilizálódott volna a világgazdaság
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így nevelik a tigrist Thaiföldön
Vigyázz: megesz a tigris, ha erős a parfümöd!
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--