Magyar teniszcsillag a HTCC házban

Szávay Ágnes Dubaiban vendégeskedett

[Kovacs R.] publikálva: 2015-12-03 16:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Több mint egy hetet töltött a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ dubai vendégházában Szávay Ágnes egykori teniszezőnő.


A fiatal sportoló most nem a Dubai Open miatt utazott az Öböl-menti országba. A mára már visszavonult profi teniszezőnő elmondta, most csak turistáskodni szeretett volna az Arab-félszigeten.

- Már öt éve nem voltam itt és rettentően meglepődtem, hogy minden megváltozott. Akkoriban rengeteg építkezés folyt a főút mellett. Most pedig felhőkarcolókat látni mindenhol. Dubait mindig is szerettem, de most aztán igazán a szívemhez nőtt. Egy nagyon kellemes hetet töltöttünk el itt a Pálmán. Szeretném megköszönni, a HTCC vezetőségének, hogy vendégül láttak a központ vendégházában. Rengeteg kedves embert ismertünk meg, köztük Szathmáry Dánielt, aki a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központot vezeti Dubaiban. Pihenni is tudtam eleget, szükségem is volt rá.

Szávay Ágnes egy komolyabb gerincműtéten van túl és most éppen lábadozik.

dubai

- Már egy kicsit jobban vagyok. De ismét mennem kell kontrollra. Dubaiban pedig fantasztikus élményekkel gazdagodhattam. Furcsa érzés is volt, hogy most nem vittem teniszütőt. Ez a hét most a kikapcsolódásról és a pihenésről szólt. Ebben sokat segített az a nyugalom, amely a Pálmán körülvett. A házban is fantasztikus embereket ismerhettünk meg. Éppen egy magyar üzletember delegáció érkezett, amikor ott voltunk, és velük is sokat beszélgettünk a kinti lehetőségekről. Ők arról meséltek, hogy egyre több magyar cég keres kint üzleti partnereket.

Ági arról is beszámolt nekünk, hogy most a gyerek oktatásával szeretne foglalkozni.

dubai

- Két sporttársammal, Kapros Anikóval és Gubacsi Zsófiával elindítottuk a HappyTennis programot, most minden energiánkkal ezen dolgozunk. A kicsiket szeretnénk rávenni arra, hogy minél többet sportoljanak és teniszezzenek. Ehhez pedig remekül jött most ez a rövid kikapcsolódás a nagy munka előtt. Úgyhogy szeretném még egyszer megköszönni, hogy a Dubai HTCC ház vendége lehettem és fantasztikus élményekkel gazdagodhattam.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Nyerj iPhont vagy notebookot
Versenyt hirdet a Nemzeti Bank középiskolásoknak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hop on - hop off Londontól Delhiig
A 20 ezer kilométeres buszjárat
RECIKLI
Mi lesz digitális javainkkal a halálunk után?
Hogyan örökítsem át a titkos jelszót?

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--