Magyar fotóművész kiálítása Pozsonyban

A kelet-európai valóság tükre

[protic] publikálva: 2011-11-11 13:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Szlovákiai Fotóhónap keretében december közepéig látható a Pozsonyi Magyar Intézetben Dezső Tamás Magyarországon és külföldön is többszörösen kitüntetett fotográfus képeiből készült, Itt,bárhol c.kiállítás.


Az elmúlt három év kelet-európai utazásait megörökítő Itt, bárhol sorozatban a helyszíneken és az ott élő embereken keresztül mutatja meg a fotós a rendszerváltás óta változatlanul maradt, sajátos kelet-európai világot.

A 21. Fotóhónap keretében rendezett tárlat kurátora Csizek Gabriella, társrendezője pedig a budapesti Magyar Fotográfusok Háza. ?Az idő mindenütt ugyanúgy telik. Vannak helyek, ahol mintha ott felejtődött volna a múlt, megőrizve a máshonnan már eltűntet: embereket, épületeket, tájakat, életeket? ? áll a meghívón.

Dezső Tamásnak ez a sorozata látható volt májusban a Raiffeisen Galériában, és ugyancsak idén Franciaországban, Montrouge-ban elnyerte vele a Biennale Jeune Création Européenne (a Fiatal Európai Alkotók Hálózatának Biennáléja) Nagydíját tíz ország 80 művésze közül, és kitüntették Santa Fében is, az Egyesült Államokban.

 Magyarországon 2006-ban az Év fotográfusa lett az 1978-ban Budapesten született fotós, aki három műszaki felsőoktatási intézményt hagyott félbe. Fotózni a Práter utcai fényképész iskolában tanult, majd a Fotóművészek Szövetségének tanfolyamán. Első kiállítása 2005-ben volt Az Ügető végnapjai sorozattal, amellyel elnyerte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének nagydíját. Dezső Tamás képeit közölte már a Time amerikai magazin, a The New York Times napilap, a National Geographic magazin, a Le Monde francia napilap Magazine melléklete és más újságok.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Erdő a falon
Lélegző és lélegzetelállító torony Kínában
PÉNZTÁRCA
Másfél év múlva jön a kuna helyett az euró
Milyen horvát nemzeti szimbólum díszítse?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Élmény közelben? Akkor szlovákiai kirándulás!
Pöstyén, Nagyszombat - úticélok egy hosszú hétvégére
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--