Lelassul az M7

Már a héten - de szívunk-e nyáron is?

[Kail] publikálva: 2019-02-25 15:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Forgalomlassulással járhat az M7-es autópálya március elsejétől folytatódó felújítása, amelynek részeként a 90-es és a 111-es több mint húsz kilométeren újul meg a pálya Letenye felé vezető oldala Siófok térségében.


A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint több mint nettó 3,4 milliárd forintból újul meg az autópálya érintett szakasza.

A munkák első üteme a 102-es és 111-es kilométer között 2018 őszén befejeződött, a következő útszakaszokat idén tavasszal és ősszel sávelhúzás és átterelés mellett javítják majd.

Márciustól május 9-éig a 96-os és a 102 kilométer között zajlanak a munkálatok: Siófok felé egy, Budapest felé két sávon haladhat majd a forgalom. A siófok-sóstói csomópontot és a szabadi pihenőhelyet részlegesen lezárják - fűzték hozzá.

Kiemelték: a felújítások ütemezésénél figyelembe vették a nyári, turisztikai főszezont, így a felújítás utolsó üteme várhatóan szeptember 2-ától október 27-éig tart majd.

A Letenye felé vezető pályaoldal felújításánál egy környezetbarát eljárást alkalmaznak, az elbontott útalap jó részét újrahasznosítva építik ki az új alaprétegeket - közölték.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Baleset és dugó az M7-esen

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fedezze fel elektromos kismotorral Párizst!
A járgányokhoz nem kell jogosítvány
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Most olcsóbban láthatja a Plitvicei-tavakat
Siessen, csak néhány napig tart!
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--