Közelebb kerül a Szigetköz a Csallóközhöz

Kompjárat lesz Dunaremete és Bős között

[protic] publikálva: 2011-06-20 13:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Jövő tavasszal, az idegenforgalom kezdetén elindulhat a kompjárat a szigetközi Dunaremete és a csallóközi Bős között a Dunán


Szlovák sajtóértesülések szerint szerint a 3,2 millió eurós projekt 85 százalékát a magyar-szlovák határon átnyúló uniós pályázaton nyerték, 10 százalék a magyar állami hozzájárulás és 5 százalék az önrész.

A bősi felvízcsatorna megépítése, illetve a Duna 1991-ben történt elterelése előtt kompjárat közlekedett Bős és Dunaremete között. Megszüntetése érzékenyen érintette a folyam két partján lévő falvakat, hiszen Pozsony és Medve között nem lehet átkelni a Dunán.

A tervek szerint a Bős és Dunaremete közötti négy kilométeres szakaszon harmincegy méter hosszú, ötven utas és hat személygépkocsi szállítására méretezett, alacsony, hatvan centiméteres merülésű komp közlekedik majd.

A sétahajózásra is alkalmas vízi jármű 15-20 perc alatt teszi majd meg a 4 kilométeres utat a Dunán, így nem kell 60-70 kilométert kerülni - mint most - azoknak, akik a Szigetközből, illetőleg a Csallóközből akarnak eljutni a Duna másik partján lévő településekre.

A projektben érintett települések lakói az idegenforgalom fellendülését várják a kompjárat megindulásától. A magyar oldalon lévő Lipót fürdőt évente több tízezer látogató keresi fel a szomszédos Szlovákiából, Bős pedig dunai vizierőműve miatt lehet vonzó a turisták számára.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Járt már a Lupa-szigeten?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
90 km bicajozás a Börzsönyben
Egy politikus fontosnak tartotta, hogy beszédet mondjon
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--