Kolduslista az interneten

Listázták a sanghaji kéregetőket

[j.protic] publikálva: 2012-08-22 13:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Sanghaj éjszaka

A sanghaji rendőrség közzétette a városi metróban az elmúlt négy évben leggyakrabban előforduló koldusok névsorát.

 

 


Az interneten nyilvánosságra hozott listát, amelynek közlése országosan is nagy visszhangot váltott ki, egy 22 éves fiatalember vezeti, akit összesen 308 alkalommal igazoltattak. Őt egy 88 éves férfi követi, akit 292-szer tartóztattak fel. A közleményből kiderül, hogy a kéregetők egy részét átmeneti segélyállomásokra irányították, de a tapasztalatok szerint a többség visszatért koldulni.

A hatóságok csak az idén augusztus 10-ig összesen több, mint 9 ezer esetben jártak el, és 962 embert küldtek az átmeneti ellátást nyújtó helyekre. A "profi" koldusok közül többen napi 200 jüanért (kb. 7000 forint) bérbe adják gyermekeiket, akik az emberekben nagyobb együttérzést keltve segítik a "kollégák" munkáját.

Becslések szerint a "szakma" éllovasai napi ezer jüant is megkeresnek, jóval többet, mint általában a hivatali alkalmazottak. A koldushálózatra jellemző, hogy jól szervezett, a rendőrégi razziákról mobiltelefonon értesítik egymást.

A kínai törvények szerint a közbiztonsági szervek őrizetbe vehetik a törvénytelen koldulást folytatókat, azokat, akik kényszerítenek másokat az adakozásra. A bizonyítás azonban nehézkes, az emberek többnyire nem vállalják a feljelentést, a tanúvallomást. Azok, akiknek kiskorú gyermekeik vannak vagy 70 évesnél idősebb hozzátartozójukról gondoskodnak, nem vehetők őrizetbe.

A megszólaló szakértők, de az átlagemberek is úgy vélik, hogy külön kellene kezelni a gyerekek, a fogyatékkal élők, illetve a szociálisan rászorulók esetét, és külön a "profi vállalkozókat", akik csak "lusták dolgozni". Utóbbiak esetében szigorúbb szabályozást és fellépést sürgetnek.

Mindezzel egy időben felmerült, hogy a helyi kormányzat szolgáltatást nyújthatna az "igazi" koldusok számára, vagyis élelmet és ruhaneműt biztosító állomásokat hozhatna létre, de akár szakképzésben is részesíthetné őket.

A névsor közzétételét a közösségi oldalakon bírálóknak, akik a koldusok méltósága és személyi jogaik védelmében emeltek szót, Tang Hsziao-tien (Tang Xiaotian), egy jogi társaság helyettes vezetője azt válaszolta: a lista nyilvánosságra hozatalára azért volt szükség, hogy leleplezzék a nagy haszonnal dolgozó "álszegényeket", és felhívják az emberek figyelmét a jelenségre, hogy próbáljanak különbséget tenni az "igazi" és a "hamis" koldusok között.

 

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Derekadig ér csak a Mosoni-Duna
Ilyet ebben az évszazadban még nem láttál
PÉNZTÁRCA
A Szépművészeti miatt módosítják a büdzsét
Gigabiztosítást kell kötni a következő kiállításra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
1,25 milliárd dolláros ékszer a reptéren
Bővült a szingapúri légikikötő
RECIKLI
861 kilométer műanyag palackokon
Környezetvédelmi tutaj Lengyelországban

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

2. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

3. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

4. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

5. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

6. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

7. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

8. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

9. Zaklatás miatt vonult vissza a ketrecharcos?

Irány a whiskey-biznisz

10. Szexjelenetek élőben, kukkolóktól

Kémkamerák szállodákban, show a neten

Műsoraink
2019.05.17 18:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra
2019.05.18 10:05 Világszám - Inforádió
Törökország
2019.05.19 10:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra ism.
Közösség
Nap lánya

A foltjaival együtt gyönyörű

Szófelhő / Archív
--