Királyi hercegi pár a Budai Középiskolában

Habsburg vendégek a tinédzserek között

[V.J.] publikálva: 2015-02-06 16:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ma Budapestre érkezett a Habsburg-család két jeles tagja, hogy Óbudán ünnepélyes keretek között helyezze el a Béke Lángja – Flame of Peace – jelképét. A királyi hercegi pár meglátogatta a Budai Középiskolát is, ahol szegényebb sorban élő tanulók támogatásáról is beszélgetett a diákokkal és a pedagógusokkal.


Sandor Habsburg-Lothringen királyi herceg és felesége Herta Margarete hercegné nem véletlenül választotta a Budai Középiskolát. A hercegi párt az OTP Fáy Alapítvány Mintaiskolájaként is működő intézmény egyik tanára, lovag Spalovszky Csaba hívta meg, hogy megismerkedjen az itt folyó különleges oktató és segítő munkával. Az első kerületben működő iskolában is szép számmal akadnak olyan diákok, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, mindennapi problémákkal küzdenek. Számukra nagyon fontos az itt folyó pénzügyi-edukációs képzés, a közösség segítsége.

A királyi hercegi pár már tavaly karácsonykor küldött szeretetcsomagot Spalovszky tanár úr osztálya számára és fontosnak érezték, hogy személyesen is megismerhessék a gyerekeket. A 12-es tinédzserek virággal köszöntötték a neves vendégeket, akik a találkozó felvetették: szívesen kalauzolják az osztályt egy bécsi osztálykiránduláson is. A rövid vizit után természetesen nem maradhatott el a közös fotó elkészítése sem és szívesen válaszolt a középsuli.hu újságíróinak kérdéseire is.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
350 millió fát ültettek fél nap alatt
Pedig csak 200 milliót akartak
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Uránusz heréje
Érdekességek Korfu változatos múltjából
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--