Adósság fejében adtak át ideiglenesen területeket
[szorenyi.p] publikálva: 2013-05-14 08:21:00 | Nyomtatás
A kínai hadsereg megkezdte a Hegyi-Badahsán terület elfoglalását, miután Tadzsikisztán a külső állami tartozások fejében ideiglenesen Kínának adta a fél országot – adta hírül az ukrán UNIAN hírügynökség.
A dusanbei kormány az ország függetlenné válása óta eddig mintegy 1,5 ezer négyzetkilométernyi területet bocsátott már Kína rendelkezésére az ország gazdaságának talpra állításához nyújtott hitelek fedezetéül. Az ország délkeleti részén található, főleg síita törzsek által lakott Gorno- vagy Hegyi-Badahsán autonóm területen élőkkel folyamatos konfliktusban állt a tadzsik kormányzat. Az iszlám fundamentalizmus talaján álló erők célja a Tádzsikisztántól független iszlám állam kikiáltása volt.
Ezt a folytonos – gyakran fegyveres – ellenállást unhatta meg Emomalii Rahmon tadzsik államfő, amikor úgy döntött, hogy a Kína által nyújtott hitelek ellenében ideiglenesen a nagy keleti szomszéd rendelkezésére bocsátja a területet. Ezt a vidéket elsősorban a Pamír-hegység uralja, az egykori Szovjetunió legmagasabb hegycsúcsával, a 7495 méteres Kommunizmus-, mai nevén Ismail Samani csúccsal. A tadzsik kormányzat nem lát gazdasági perspektívát a nehezen megközelíthető Hegyi-Badahsánban, Kínát viszont érdeklik a terület feltáratlan és kiaknázatlan ásványi lelőhelyei.
A május elején megkezdett kínai bevonulásról orosz források adtak hírt. Dusanbe egyelőre tagadja katonai akciót, mondván hogy csupán egy közös tadzsik-kínai hadgyakorlatról van szó. Nemzetközi szinten viszont biztosra veszik, hogy a terület átadása egy hosszadalmas területi vita végére tesz pontot, különös tekintettel arra, hogy Tadzsikisztán egyik legfontosabb befektetőjének tekinti Kínát, amelytől gazdaságilag nagyon sok szempontból függ.
A történelem folyamán Hegyi-Badahsán számos alkalommal váltott gazdát. Tartozott a Kínai Császársághoz, a Mongol Kánsághoz és Afganisztánhoz is. Oroszországhoz 1895. után csatolták egy angol-orosz szerződés nyomán. Véglegesen 1925-ben lett része autonóm jogokkal a Tadzsik Szovjet Szocialista Köztársaságnak.
(Palkó István)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?