Kávét vagy sört ittak a forradalom napján?

Petőfiék betértek a Pilvaxba

[szorenyi.p] publikálva: 2012-03-15 09:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A közhiedelemmel ellentétben a reformkorban a magukra valamit is adó értelmiségiek nem nagyon ittak alkoholt. Korábban komoly tivornyázást bírtak csapni az urak és ezt a polgárság jó ideig megvetette. Így volt ez 1848-ban is. Petőfiék tehát kávéztak a forradalom napján.


Régi kocsmai vicc is szól arról, hogy miképpen történt a 48-as forradalom. Ennek csattanója, hogy a pincér március 16-án hozná Petőfinek a sör unicum kettőst, de a költő elhárítja, hogy tegnap is így kezdtek a mulatozásnak és mi lett belőle. Szinte biztos, hogy ez így nem történhetett meg. A reformkorban ugyanis az antialkoholizmus volt a menő. Korában ugyanis az urak keményen ittak és az egyszerű nép sem vizet fogyasztott, hanem könnyű bort. Már a fertőzésveszély miatt sem a kutakból merítettek. Napi 2-3 litert is megittak a földeken dolgozók. Petőfi is valószínűleg legfeljebb fehér bort kortyolhatott (azt sem március 15-én), hiszen nagyon szerette az éti csigát és ehhez ez dukál.

Másik legenda, hogy a sört azért nem ihattak, mert az labanc, azaz osztrák ital lett volna. Egyáltalán nem így van. Pest-Buda csapvize büdös, egészségtelen, ezért vagy forralt vizet (teát, kávét) kényszerültek inni, vagy maradt a már említett könnyű bor. Igaz a sör is kezdett lassan terjedni, de még kizárólag azért, hogy ne kelljen csapvizet inni.

Budapest amúgy a reformkorban malomipari központ lett. Jellegzetes vállalkozói karrier volt, hogy valaki sikeres malomipari beruházóként fogott sörfőzésbe. A sört akkoriban még fahordókban szállították, a fahordó alján kis csap volt, ahonnan a gravitáció csorgatta ki a sört. A söröshordónak tehát viszonylag magasan kellett állnia, de ez nem okozott esztétikai problémákat, hiszen a kávéházakban még egyáltalán nem volt pult.

Az értelmiség kevés sört ivott, a munkások azonban annál többet. Mivel az ő vásárlóerejük szegényes volt, így komoly árverseny lehetett, ami a minőség rovására ment. Ráadásul Pest-Budán akkoriban bárki főzhetett sört. Mindazonáltal az 1840-es években egyre több, a házi pancsolásnál komolyabb technikával dolgozó, sörgyár kezdett megtelepedni, különösen Kőbányán, ahol számtalan borospincét szeretnek meg és alakítanak át sört érlelő pincévé.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Mit evett Petőfi?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kína betiltja
Csaó zacsik!
PÉNZTÁRCA
Ilyen az egymillió eurós síszálloda
Árulják Stájerország egyik büszkeségét
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Miénk a világ egyik legélhetőbb városa
Legyünk turisták mi is itthon
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

2. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

3. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

4. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

5. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

6. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

7. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

8. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

9. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

10. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

Műsoraink
2021.02.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I.
2021.02.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok II.
2021.02.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hip-hop szerelmese

Szófelhő / Archív
--