Régi kocsmai vicc is szól arról, hogy miképpen történt a 48-as forradalom. Ennek csattanója, hogy a pincér március 16-án hozná Petőfinek a sör unicum kettőst, de a költő elhárítja, hogy tegnap is így kezdtek a mulatozásnak és mi lett belőle. Szinte biztos, hogy ez így nem történhetett meg. A reformkorban ugyanis az antialkoholizmus volt a menő. Korában ugyanis az urak keményen ittak és az egyszerű nép sem vizet fogyasztott, hanem könnyű bort. Már a fertőzésveszély miatt sem a kutakból merítettek. Napi 2-3 litert is megittak a földeken dolgozók. Petőfi is valószínűleg legfeljebb fehér bort kortyolhatott (azt sem március 15-én), hiszen nagyon szerette az éti csigát és ehhez ez dukál.

Másik legenda, hogy a sört azért nem ihattak, mert az labanc, azaz osztrák ital lett volna. Egyáltalán nem így van. Pest-Buda csapvize büdös, egészségtelen, ezért vagy forralt vizet (teát, kávét) kényszerültek inni, vagy maradt a már említett könnyű bor. Igaz a sör is kezdett lassan terjedni, de még kizárólag azért, hogy ne kelljen csapvizet inni.

Budapest amúgy a reformkorban malomipari központ lett. Jellegzetes vállalkozói karrier volt, hogy valaki sikeres malomipari beruházóként fogott sörfőzésbe. A sört akkoriban még fahordókban szállították, a fahordó alján kis csap volt, ahonnan a gravitáció csorgatta ki a sört. A söröshordónak tehát viszonylag magasan kellett állnia, de ez nem okozott esztétikai problémákat, hiszen a kávéházakban még egyáltalán nem volt pult.

Az értelmiség kevés sört ivott, a munkások azonban annál többet. Mivel az ő vásárlóerejük szegényes volt, így komoly árverseny lehetett, ami a minőség rovására ment. Ráadásul Pest-Budán akkoriban bárki főzhetett sört. Mindazonáltal az 1840-es években egyre több, a házi pancsolásnál komolyabb technikával dolgozó, sörgyár kezdett megtelepedni, különösen Kőbányán, ahol számtalan borospincét szeretnek meg és alakítanak át sört érlelő pincévé.