Katonai konvoj volt - még torlódik az M7-es

15 kilométeres a sor

[Kail] publikálva: 2019-08-26 17:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tizenöt kilométeres torlódás alakult ki hétfő délutánra az M7-es autópályán, Székesfehérvárnál, a Balaton felé vezető oldalon, ahol több honvédségi jármű ütközött - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.


Szemerei Péter elmondta, hogy a teljes útzár miatt feltorlódott járművek már a pákozdi lehajtóig állnak, ezért a 7-es útra már a velencei lehajtónál érdemes letérniük a Balaton felé tartóknak.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett közúti balesetet, amelyben hatan megsérültek. A közlemény szerint két sérültet mentőhelikopterrel a MH Egészségügyi Központba vittek, négyet a székesfehérvári kórházban látnak el.

Azt írták: a tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra tartott Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

Az ütközésben civil gépjármű nem sérült meg, a baleset okait a rendőrség vizsgálja.

Képünk illusztráció.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Helikoptereztetik a lazacokat
Földcsuszamlás zárta el
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Öt nap a szeretet jegyében
Győrben az Öt Templom Fesztivál
RECIKLI
Tésztát esznek a ciprusiak,az Újpest zumbázik
Megkapta védjegyét a telki sporthotel

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.28. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország I.
2020.02.29 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország II.
2020.03.01. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--