Kastély 1 euróért

A herceg nem akar költeni

[Kail] publikálva: 2018-12-11 10:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ernst August von Hannover herceg tavaly megnősült, egy orosz művésznőt vett el - apja ellenkezése ellenére. Most a neje tanácsára döntött úgy, hogy az Alsó-Szászországban álló hatalmas Marienburg kastélyt egy euróért átadja az államnak.


Miért ez a nagylelkűség? 28 millió euróba kerül a kastély felújítása. Ennyi pénzt nem akar a herceg erre költeni, de továbbra is fenntartja lakosztályát a kastélyban. Még kap is 2 millió eurót Alsó-Szászországtól azokért a képekért és műkincsekért, melyeket átad a kastéllyal együtt az államnak.

Évente 200 ezer látogatója van a kastélynak, mely egy kicsit a modern német történelem szimbóluma is. A Hannover család ugyanis a brit királyi dinasztia őse, még Viktória királynő is jobban beszélt németül, mint angolul. Hannover önálló fejedelemség volt mindaddig, amíg Poroszország le nem rohanta 1860-ban. Azóta az egységes Németország része. A kastély építését a porosz annexiót követően leállították és csak jóval később fejezték be. Ma viszont Alsó-Szászország egyik legszebb műemléke, mely ezentúl a tartomány tulajdona. Azért persze megmarad Ernst August von Hannover lakosztálya is, így az egykori fejedelmi család továbbra is pompás díszletek között élhet és nem is kell aggódnia a felújítás kissé borsos költségei miatt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A földhő fűti Bécset
Kihasználják a főváros alatt lévő hőforrásokat
PÉNZTÁRCA
Ésszel vegyünk fel hitelt
5 dolog, amire érdemes odafigyelni
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Irodával jobb hajóra szállni
Egész sor extrát kapunk
RECIKLI
Cuki tengeri állatkák papírból
Egy japán művész különleges alkotásai

Itt jártunk: Thaiföld

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

2. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

3. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

4. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

5. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

6. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

7. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

8. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

9. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

10. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

Műsoraink
2019.10.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld I.
2019.10.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Thaiföld II.
2019.10.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Thaiföld I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--