Kábítószerezhetett a rendőrgyilkos hummeres

Osztrák volt a magyar rendőrt elgázoló férfi

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-12 10:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Kábítószert fogyaszthatott az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőrt csütörtök délután Apátfalván – közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A meghalt rendőrt hősi halottá nyílvánítottk.


A szóvivő elmondta: a vélhetően ópiát- és morfinszármazékok hatása alatt álló gázoló csütörtökön nem volt kihallgatható állapotban, várhatóan pénteken gyanúsítják meg. A férfival szemben a hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette merül fel, ami az egyik legsúlyosabban büntetendő bűncselekmény, 10-től 20 évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható érte. Emellett a közúti közlekedés veszélyeztetése is felmerül vele szemben.

Fazekas Géza beszámolt arról is, nagyban segíti a nyomozást, hogy az eseménysort a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették.

A szóvivő ismertette: egy internetes baráti társaság szervezett romániai túrát Hummer terepjáróval. Erről az útról tértek hazafelé négy járművel, amikor a határ után a későbbi gázolóval szemben intézkedtek a rendőrök gyorshajtás miatt. Az osztrák sofőr sérelmezte, hogy meg akarják bírságolni és elhajtott. A civil rendőrautó utána eredt és erősítést kért, ekkor jelent meg a két motorosrendőr.

A rendőrök megpróbálták feltartóztatni a terepjárót, de az ráhúzta kocsiját a mellé érkező motorosra. Fazekas Géza szerint emiatt merül fel a közúti közlekedés veszélyeztetése a sofőrrel szemben. Hozzátette: a rendőr rutinjának volt köszönhető, hogy a történtek miatt nem borult fel a motorjával.

A másik motorosrendőr ezután megelőzte a terepjárót, és egy kereszteződésnél letámasztotta a járművét, mert meg akarta állítani a Hummert. A konvoj meg is állt, de aztán álló helyzetből a sofőr gázt adott, és elütötte a rendőrt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

A másik motorosrendőr és a civil rendőrautóban ülő társa ezután fel akarta tartóztatni a gázolót, aki azonban nem szállt ki járművéből. A kocsi kerekére már az üldözés közben is adtak le lövéseket, és ekkor is rálőttek a járműre. A sofőrt négy lövés eltalálta, súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A továbbra is ellenálló gázolót több perces dulakodást után gyűrte le a két rendőr és egy civil.

Az áldozat, Kenéz Imre - akit posztumusz hadnaggyá léptettek elő - a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának forgalomellenőrző alosztályán dolgozott.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A magyarok támogatják a paksi bővítést
A Nézőpont Intézet felmérése szerint
PÉNZTÁRCA
6 milliárd forintot oszt szét a kormány
Helyi akciócsoportok döntenek a pénzről
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
5 őszi természeti színorgia Japánban
A szigeten az ősznek is különleges becsülete van
RECIKLI
A Lego új arca
Szélerőműveket épít a játékgyár

Itt jártunk: Neuschwanstein

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

2. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

3. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

4. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

5. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

6. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

7. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

8. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

9. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

10. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

Műsoraink
2018.09.28. 18:35 Világszám - Inforádió
Dubaj 1.
2018.09.29. 10:05 Világszám - Inforádió
Dubaj 2.
2018.09.30. 10:35 Világszám - Inforádió
Dubaj 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szuperdögös csodanő

Szófelhő / Archív
--