Ismerkedjenek meg a népi kultúrával

Modern eszközök felhasználásával a Bakonyi Házban

[Ujvári ] publikálva: 2019-10-03 11:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Modern eszközök felhasználásával mutatja be a népi kultúrát a veszprémi Bakonyi Ház, amely a közelmúltban elnyerte az Év Tájháza díjat. Az épületet 1935-ben alapították.


"Ez egy jellegzetes, 18,. század végi dunántúli parasztház, egy módosabb gazda, illetve kisnemesi család rendelkezett ilyen épülettel" - mondta L. Karsai Henriett néprajzos, muzeológus az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

Hegedűsné Majnár Márta, a Magyarországi Tájházak Szövetségének ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy az Év Tájháza díjat 2003-ban alapították és nagyon komoly szempontrendszernek kell megfelelni a kiválasztás során. Ezek között múzeumszakmai, valamint látogatóbarát szempontok egyaránt vannak, és arra is figyelnek, hogy egy közösség életében mennyire játszik meghatározó szerepet a tájház.

Mint elhangzott, a veszprémi Bakonyi Házat a városi Laczkó Dezső Múzeum tartja fenn. Időtlen idők címmel a tájház hátsó szobájában rendhagyó kiállítás látható, amely korszerű módszerekkel közelít a népi kultúra felé. L. Karsai Henriett kitért arra, hogy a tárlaton olyan tárgyakat emeltek ki, amelyek valamilyen módon egy család vagy egy közösség egy fontos dátumát örökítik meg, párhuzamba állítva a világtörténelem eseményeivel.

A Bakonyi Ház környéke a 2016-ban kialakított etnobotanikai oktatókert, ahol mind a kétszáz bemutatott - vadon élő és termesztett - növénynek szerepe volt a helyi paraszti kultúrában és folklórban.

"Az Év Tájháza díjat a szakmai elismerés zsinórmértékének szántuk. Ugyanakkor szeretnénk ráirányítani a figyelmet arra, ha egy tájház példa értékű munkát végez. A díj múlt heti átadása óta érezhetően megnőtt az érdeklődés a Bakonyi Ház iránt. A tájházak az apró településeken a kulturális alapellátás intézményei és egyfajta évszázadokon átívelő idegenvezetést jelentenek, ahol élményszerűen lehet megismerni múltunkat, örökségünket" - fogalmazott a szövetség vezetője.

Hozzátette: csaknem ötszáz tájház van Magyarországon, közülük háromszáz tagja a szövetségnek.

Főkép: tajhazigazgatosag.skanzen.hu

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A legkedveltebb otthon-helyszín

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen meleg június még sosem volt
Ez nagyon globális felmelegedésnek tűnik
PÉNZTÁRCA
Tanévnyitó sztárokkal az O.K. Központban
10 000 középiskolás kaphat ingyenes pénzügyi képzést
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nézze meg, milyen szálloda épül Debrecenben!
Látványterveken a Nagyerdő új büszkesége
RECIKLI
Belefulladnak a hulladékba
Ghánában landol az elektromos szemét

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--