Öt évesen választottad a zongorát. Már akkor érezted magadban, hogy a zene és ez a hangszer lesz az életed?
Nem, nem éreztem, de nagyon megtetszett a hangszer, és egyből megszerettem a klasszikus zenét. A felmenőim közt ott van Rácz Aladár, egy híres cimbalomművész, akire Liszt Ferenc tanítványa Párizsban azt mondta, hogy ő a cimbalom Liszt Ference. Saját szórakozásomra zongoráztam tizenegy éves koromig, akkor kezdtem érezni, hogy valami van bennem, valami különleges. Láttam, hogy a szüleimnek is tetszik, amit csinálok, ők is odavannak értem. Megvolt bennem a tipikus csodagyerekség. Akkor ezt akartam továbbfejleszteni. Eldöntöttem, hogy zongoraművész szeretnék lenni.

Liszt Ferencet tartod a zenetörténet legnagyobb zongoraművészének. Megjelenésben is törekszel arra, hogy hasonlíts hozzá?
A megjelenésemben igen, határozottan. Valóban Liszt Ferencet tekintem a legnagyobb zongoraművésznek. Ő tudott legjobban zongorázni. A leírások és a zongoradarabjai alapján tudom. Vannak olyan aspektusok a zongorázáshoz, ami Liszt Ferenctől eredeztethető, és az én zongorázásomban is fellelhető a liszti zongoratechnika, ami a magyar iskola sajátja, így az enyém is.

Egy zongoraművész hétköznapjaiban mi a legjellemzőbb, ami a többi ember hétköznapjaiban nem fordul elő?
Minden pillanatban zenében élünk, a fejünkben szól a zene akkor is, amikor nem nyúlunk a hangszerhez. Most is hallok hangszereket, zenefoszlányokat. Van, hogy azok a hangulatok, amiket a zenében átélünk, feltörnek a lelkünk mélyéről.

Megesik, hogy a fejedben szóló zene elvonja a figyelmedet valamiről?
Rengetegszer. Ezért is sokan úgy tekintenek a zenészekre, mint a kétballábas, a kezéből mindent kipotyogtató emberekre, mert nem igazán figyelnek oda a dolgaikra, a zenében élnek. Ez egy más világ, és aki benne él, mindent másképpen lát.

Sok küzdelemmel járt, hogy zongoraművésszé válj?
Nem vagyok zongoraművész.

Nem tartod magad annak?
Egyáltalán nem.

Már a Junior Prima díjat is megkaptad. Ez nem egy olyan elismerés, hogy nyugodt szívvel mondhasd magadat zongoraművésznek?
Nincs egzakt pillanat, hogy mikortól zongoraművész valaki. Az vagyok, és közben mégsem. Azt tudom mondani, hogy mindig van hová fejlődni, ez sosem áll le. Fontos, hogy ki tudjunk ülni a színpadra, és hatást gyakoroljunk a közönségre, mert aki erre képes, az már egy művész. Én úgy gondolom, hogy ezt már elértem. A Junior Príma-díjat is azért kaptam, mert úgy tekintettek rám, mint egy zongoraművészre.

Mikor fogod zongoraművésznek tartani magadat?
Akkor, amikor elégedett leszek magammal.

A szakma véleménye fontosabb, mint a közönségé?
Nagyon fontos a közönség véleménye.

Elsősorban nekik játszol.
Így van. A tanáraim, – főleg a Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője, Dráfi Kálmán, – mindig azt mondják, ha a közönségnek nem tetszik, amit csinálsz, akkor vesztes vagy. Ha a közönség érzi, hogy jó, amit hall, akkor az már művészet. Ha a szakma és a közönség is egyaránt elismer, akkor válok zongoraművésszé.

Milyen áldozatokat követel a siker elérése?
Az előadóművész a zsigereiből gyakorol. Nekem a sikerért nem kell nagy áldozatokat hoznom. Ha tiszta szívvel és őszintén csinálom, akkor meglesz a siker.

Mi a belső hajtóerőd ezen az úton?
Nagyon szeretem a zenét. Sokszor értek már kudarcok, amik külső szemmel nem voltak olyan nagyok, de én annak éltem meg. Lelombozta a kedvemet, de mindig feltámasztott a zene iránti imádat. Szeretném, hogy a játékom ezt tükrözze.

Hogyan hangolódsz rá lelkileg egy koncertre, mielőtt színpadra lépsz?
Azt vettem észre, hogy az erős rákészülésből, koncentrálásból csak rossz sülhet ki. Erőltetett és mesterkélt lesz a játék. Ha tudja és érzi a művész a darabot, ha kompletten megvan a fejében, a kezében és a szívében, akkor csak oda kell ülni, és természetességgel játszani. Az a legfontosabb, hogy természetességgel játszunk.

Különlegesen dinamikusan játszol a zongorán. Kinek szól ez?
Egyéniségtől is függ, hogy ki hogyan zongorázik. Az az egyik célom, hogy sokszínűen zongorázzak, sokféle egyéniségem legyen. A tanáraim azt mondják, hogy ez a fajta energiatömeg át fog alakulni, és az érzékenység felé fog mozdítani, de szeretném az energiát ugyanúgy megtartani, mert ez a zene szeretetéből fakad.

Mit érzel legfőbb feladatodnak zongoristaként?
Úgy szeretném átadni a zenét a közönségnek, hogy azzal nemcsak szellemi és lelki, hanem egy komplett élményt is nyújtsak. Olyan élményt, amin keresztül katarzist élhet át a közönség. Olyan katarzist, ami által jobb ember lesz, célt és hitet kap.