Így nézett ki a Csalogány utca folyóként
Széll Kálmán tér és Batthyány tér között hömpölygött a víz
[superadmin] publikálva: 2013-06-08 20:46:00 | Nyomtatás
Hirtelen jött jégeső, zivatar. Több se kellett Budapest, II. kerületének, az Duna vízállása miatt amúgy is túlterhelt csatornarendszernek. Szombat délután 10 perc szakadó, ömlő esőtől teljesen átalakul a városrész. A Mammut bevásárlóközpont teteje beszakadt, mozgólépcsők víz alatt. A Széll Kálmán térről pedig csak hömpölygött a vízfolyam a Batthyány tér közelébe, végig a Csalogány utcán.
Mindössze 10 perc szakadó, ömlő esőre volt szükség ahhoz, hogy a Csalogány utcán felpattanjanak a csatornafedelek. Pár perc alatt bokáig érő víz lepte meg az autósokat és sétálókat.
Lassan úgy tekinthetünk vissza 2013-ra, mint a katasztrófák évére Magyarországon, márciusban hóhelyzet, júniusban árvíz, utcák váltak folyókká. A helyzet azóta szerencsére normalizálódott, de az amúgy is túlterhelt Bem rakpartnak nem esett jól a Széll Kálmán tér felől lezúduló folyam. Nem csoda, hogy a Bem tér is víz alá került. A Parlament még büszkén áll, a Kossuth tér építkezése, a látogatóközpont állítólag még nincs veszélyben...
20 órától a tömegközlekedés járművei számára a közút újra járható, ám a közúti forgalomkorlátozás az autósok számára továbbra is érvényben marad. Ez azt jelenti, hogy az árvízi védekezés miatt a Bem rakpart Batthyány tér és a Margit híd közötti szakasza mindkét irányban továbbra is lezárva marad.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök